2021.02.25, 18:35
Folytatódik az M6 autópálya építése

Megkezdődött a M6-os autópálya Bóly és Ivándárda, azaz az országhatár közötti, mintegy húsz kilométeres befejező szakaszának építése.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára, Schanda Tamás ismertetése szerint az M0-ás körgyűrűnél induló és jelenleg Bóly térségéig vezető M6-os autópálya Ivándárdáig, a magyar-horvát határig húzódó, húsz kilométeres, befejező szakaszának építése a közelmúltban vette kezdetét a földmunkák megindulásával. A Strabag és a Duna Aszfalt konzorciuma az Unitef-83 és a Főmterv tervei alapján közel 88,7 milliárd forintból építi meg a gyorsforgalmi szakaszt – közölte az államtitkár. Az M6-os autópálya befejezésével az Adriai- és a Balti-tenger közötti közúti kapcsolat is teljessé válhat, ilyen szempontból a beruházás kulcsfontosságú európai tekintetben is. A következő időszakban megépülő kétszer kétsávos gyorsforgalmi útszakasz részét képezi egy felüljáró, hét aluljáró, hat hídszakasz, egy vasúti és három közúti külön szintű kereszteződés és egy komplex pihenőhely megépítése is. Horvátország is vállalta, hogy a következő években megépíti az Eszék és az országhatár közötti gyorsforgalmi utat. Az M6-os sztráda befejező szakaszán három csomópont épül, így az M6-M60 utak találkozásánál, Bóly keleti részén épül külön szintű kereszteződés és egy lehajtó Villányhoz biztosít kapcsolatot. 2022-2023 körül egy, a gyorsforgalmi szakasz és a villányi elkerülő között futó, kilenc kilométeres, kétszer egy sávos út megépítésének tervei is rendelkezésre állnak majd, így a sztráda meghosszabbítása a népszerű borvidék elérését is megkönnyíti majd.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14