Lenti térségében mintegy 670 millió forint pályázati forrásból bő három kilométernyi kerékpárút épül Kerkateskánd, Lovászi és Tornyiszentmiklós összekötésére,
A Zala Megyei Önkormányzat (ZMÖ) vezetésével, Kerkateskánd, Lovászi és Tornyiszentmiklós önkormányzata, illetve a Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. részvételével létrejött konzorcium a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett, turizmusfejlesztésre kiírt pályázati alapból nyert 670 millió forintot a beruházásra. A munkálatok során 2022 októberéig 3,1 kilométer, kétszer egysávos kerékpárutat építenek a három települést érintve. A kerékpáros turizmus feltételeinek és a települések összeköttetésének javítását célzó fejlesztéssel kiegészül a korábban megépített Lenti, Kerkateskánd, Szécsisziget és Csömödér közötti kerékpárút, és kapcsolódik a Tornyiszentmiklóson már meglévő bicikliúthoz. A csatlakozási pontok kiépítésével Lenti városa két keréken is közvetlenül elérhetővé válik az érintett településekről.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.