Az ITM által kiírt elektromos kerékpárra szóló vásárlási támogatás elnyerését lehetővé tevő pályázat harmadik fordulójában még péntekig lehet benyújtani igényléseket.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára, Steiner Attila felhívta rá a figyelmet, hogy februárban e-héten lehet elektromos kerékpárok vásárlási támogatására pályázni. A pályázat népszerű, az első körben 1019 kerékpár vásárlására ítéltek meg támogatást több mint 110 millió forint értékben, a második fordulóban pedig 1185 kérvény érkezett összesen több mint 128 millió forint értékben. Az 1 milliárd forint keretösszeggel kiírt pályázat harmadik fordulójában február 5-ig lehet jelentkezni. A kiírás változatlan, ezúttal is magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen az elektromos rásegítésű kerékpárokhoz. Pályázatot legalább három hónapos folyamatos munkaviszonnyal, megbízási jogviszonnyal vagy vállalkozói jövedelemmel rendelkezőknek lehet benyújtani, személyenként maximum egy bicikli támogatására. A támogatás maximális mértéke a pedálszenzoros rásegítésű kerékpárok esetében a maximum 400 000 forintos eladási ár 50 százaléka, de legfeljebb 90 000 forint, a nyomatékszenzoros kerékpárok esetében a maximum 900 000 forintos eladási ár 50 százaléka, de legfeljebb 150 000 forint.
A pályázatok támogatásáról az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. dönt 20 munkanapon belül és a nyertesek részére a döntéstől számított 10 munkanapon belül, a pályázati portálon keresztül juttatja el a Támogatói Okiratokat. Aki esetleg lecsúszik a februári harmadik körös pályázásról, az se keseredjen el, mert a tervek szerint a pályázat negyedik körében 2021. március 1-je és március 5-e között lehet majd benyújtani a kérelmeket.
Dugó várható Zuglóban
A Budapest Közút jelezte, hogy burkolatfelújítás miatt keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján.
Dugó várható Zuglóban
A Budapest Közút jelezte, hogy burkolatfelújítás miatt keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján.
Lánchíd-piknik
Budapesten szabadtéri programokkal várják az érdeklődőket május 26-án a második Lánchíd-pikniken délelőtt 10 órától este 20 óráig.
Lánchíd-piknik
Budapesten szabadtéri programokkal várják az érdeklődőket május 26-án a második Lánchíd-pikniken délelőtt 10 órától este 20 óráig.
Nyugtatók és kábítószer együtthatása
Az árokban kötött ki a bódult sofőr - videóval.
Nyugtatók és kábítószer együtthatása
Az árokban kötött ki a bódult sofőr - videóval.
Mossák a Rákóczi hidat szombaton
Budapesten folytatódik a Duna hidak tisztítása.
Mossák a Rákóczi hidat szombaton
Budapesten folytatódik a Duna hidak tisztítása.
Két hiba egy estére
Stoptáblánál okozott balesetet az ittas sofőr.
Két hiba egy estére
Stoptáblánál okozott balesetet az ittas sofőr.
Ez a megoldás mindenkinek fájna
Magyar Autóklub: a Fővárosi Önkormányzat 10-ből 6 autót kitiltana Budapest útjairól, ha bevezetné az idősebb autók behajtási korlátozását.
Ez a megoldás mindenkinek fájna
Magyar Autóklub: a Fővárosi Önkormányzat 10-ből 6 autót kitiltana Budapest útjairól, ha bevezetné az idősebb autók behajtási korlátozását.
Érdemes erre figyelni a városi parkoláskor
Mi az a kizárólagos lakossági parkolás? Aki nem ismeri, annak sokba kerülhet.
Érdemes erre figyelni a városi parkoláskor
Mi az a kizárólagos lakossági parkolás? Aki nem ismeri, annak sokba kerülhet.
Német szigor az utcai versenyzőkkel szemben
Versenyezgettek kicsit, végül autó nélkül tértek haza.
Német szigor az utcai versenyzőkkel szemben
Versenyezgettek kicsit, végül autó nélkül tértek haza.