A magyarországi újautó-értékesítés visszaeséssel indult 2021-ben: januárban 12 százalékkal kevesebb új személyautót helyeztek forgalomba, mint a 2020. évi, még járványmentes januárban.
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a januári folytatólagos visszaesés ellenére a teljes évre 10 százalékos növekedésben bízik. Az idén januárban 8867 új személyautót helyeztek forgalomba, ezek között 154 elektromos és 245 plugin hibrid modell volt. Kishaszonjárművekből 1772 került forgalomba. Azonban az első forgalomba helyezett új autók 30 százaléka nem került belföldi végfelhasználóhoz, reexport vagy egyéb üzleti ok miatt kivonták a forgalomból. Az MGE az adatokat elemezve ismertette, hogy az értékesítésben a benzines autók túlsúlya érzékelhető a dízelek kárára. A full és konnektoros hibrid autók részaránya EU viszonylatban relatíve nagy, mintegy 4,5 százalék, azonban a piac méreteihez képest volumenében még mindig alacsony.
Az új nagyhaszonjárművek forgalomba helyezése 29 százalékkal 328-ra nőtt, a buszoké 76 százalékkal 39-re csökkent januárban. Egyidejűleg 152 új motorkerékpár került forgalomba, 37 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A használtautó-behozatal továbbra is élénkebb: januárban 9893 darab érkezett, ez 12 százalékkal meghaladja az új személyautók forgalomba helyezését. Ugyanebben az időszakban 926 (az újaknál 52 százalékkal kevesebb) kishaszonjármű jött az országba – ismerteti az MGE.
Részlegesen feloldják a kamionstopot
A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.
Részlegesen feloldják a kamionstopot
A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.
Jó az irány
Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.
Jó az irány
Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.
Együttműködőket keresnek
Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.
Együttműködőket keresnek
Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.
Népszerűtlen rolik
Az elektromos rollerek használatának korlátozására készül Kaposvár.
Népszerűtlen rolik
Az elektromos rollerek használatának korlátozására készül Kaposvár.
Nem sietnek befizetni
600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval.
Nem sietnek befizetni
600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval.
A Speedmarathon eredményei
Speedmarathon a neve a 24 órán át tartó sebességmérési akciónak. Legutóbb április 16-án, reggel hat órától tartottak így országos sebességellenőrzést.
A Speedmarathon eredményei
Speedmarathon a neve a 24 órán át tartó sebességmérési akciónak. Legutóbb április 16-án, reggel hat órától tartottak így országos sebességellenőrzést.
Csökkentek a biztosítási díjak
A kgfb-díjak 16, a casco 9 százalékkal csökkent az első negyedévben.
Csökkentek a biztosítási díjak
A kgfb-díjak 16, a casco 9 százalékkal csökkent az első negyedévben.
Sok felvétel készült
Az elmúlt héten tartott országos sebességellenőrzési akció hálóján sok gyorshajtó fennakadt.
Sok felvétel készült
Az elmúlt héten tartott országos sebességellenőrzési akció hálóján sok gyorshajtó fennakadt.
