Elkészült a tanulmányterv az M8 gyorsforgalmi útnak az M7-es autópálya és Dunaújváros közötti szakaszára.
A Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Molnár Krisztián emlékeztetett arra, hogy Fejér megyében két olyan útfejlesztés előkészítése indult el tavaly, amelyeket a lakosság hosszú ideje jogosan vár. Az egyik a 13-81-63-as utak kétsávosítása, amelyből utóbbi kettő érinti a megyét, illetve az M8-as gyorsforgalmi út, amely tulajdonképpen az M6-os és M7-es autópályákat köti össze 50 kilométer hosszan, tehermentesíti a 61-es, 62-es és 64-es utakat. Az M8-as tanulmánytervének kész az első változata, a környezeti hatásvizsgálat folyamatban van. Előreláthatólag 2022. januárra engedélyes tervek lesznek, márciusra pedig jogerős építési engedélyek, ezt követően 6-8 hónap alatt a kiviteli tervek is elkészíthetők, így 2023-ban indulhatnak el a kivitelezési munkálatok. Molnár Krisztián elmondta, hogy az M8-as 20 méter szélességű, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út lesz óránként 110 kilométeres megengedett legnagyobb sebességgel. A tervek szerint 2022-re ezek készen lehetnek, 2023-re pedig elkészülhetnek az engedélyes tervek. A tervezet szerint az M8-as gyorsforgalmi út Balatonfőkajár mellett érinti Fejér megyéből Lepsényt, Enyinget, Mátyásdombot, Déget, Kislángot, Kálozt, Sárszentágotát, Sárbogárdot, Mezőfalvát, Nagykarácsonyt és Baracsot. Az útszakaszhoz csomóponttal kapcsolódik a 6301-es, a 6307-es, a meglévő és a kétsávosított 63-as, illetve a 6228-as út. A tervek szerint a gyorsforgalmi úton 38 műtárgy, egyszerű és komplex pihenőhely, valamint mérnökségi telep épül. A 81-es és 63-as utak esetében is elindult a tervezés, a környezetvédelmi hatások vizsgálata és a tanulmányterv készítése.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
