Csaknem 1,7 millió tavalyi matrica helyett nem vettek még ideit a fizetős útszakaszokat használók, noha a 2020-as jogosultságok jövő héttől már nem érvényesek - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatelemzése szerint az autósok tavaly több mint 2,6 millió éves matricát vásároltak. A 2021-re érvényes éves úthasználati jogosultságokból még korántsem fogyott el ennyi, sokan tehát az utolsó pillanatra hagyják a vásárlást. A már megvásárolt 2021-es matricák közül több mint 243 ezer országos érvényességű, 672 ezer pedig megyei. Érdemes figyelni az új jogosultságok megváltására, mert január 31-én, vasárnap lejár a tavalyiak érvényessége. A NÚSZ honlapjának tájékoztatása szerint a nagycsaládosoknak a kedvezményes matricavásárláshoz szükséges bejelentésüket minden évben meg kell újítaniuk. A NÚSZ az autópálya-matricák beszerzéséhez a cég honlapját javasolja, mivel azon keresztül kényelmi díj nélkül lehet vásárolni, és a bizonylatot, értesítést sem kell megőrizni.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.