A koronavírus járvány számlájára írni a baleseti számok csökkenését ésszerűnek tűnik, és a járvány ilyen hatása nem is tagadható. A mértéke viszont nem mindegy, ezt igyekszünk meghatározni Magyarország szemszögéből.
Korábbi cikkeinkben a tavalyi baleseti statisztikai adatokat összevetettük a forgalmi adatokkal, amelyet egyrészt az eladott üzemanyag-mennyiség változásból, másrészt a VÉDA-rendszer áthaladási számadataiból következtettünk. Most a környező országokkal vetjük össze a magyar eredményeket. Kollégáinknak Románia és Ukrajna kivételével sikerült összegyűjteni a szomszédaink tavalyi baleseti adatait, valamint azt, hogy ezek milyen viszonyban állnak az azt megelőző évvel.
A megkapott adatok is előzetesek, a végleges statisztikák később lesznek meg, de az adatmódosítások várhatóan minimálisak, tehát a trendek kiolvashatók így is. A hozzáférhető adatok alapján a környező országokban is csökkent a balesetek száma. A legnagyobb mértékben Szlovéniában, ahol az összes baleseti szám 23 százalékkal, a közúti balesetekben elhunytak száma 21,6 százalékkal csökkent 2019-hez képest.
Emlékeztetőül: Magyarországon a közúti balesetek száma tavaly 17,3 százalékkal, a balesetekben elhunytak száma 24,6 százalékkal csökkent tavaly 2019-hez képest. Szlovéniában a járványügyi korlátozásokat előbb bevezették, mint hazánkban. A baleseti számadatok csökkenésének ranglistáján Szlovéniát Horvátország követi. A horvátoknál az össz-baleseti szám 17 százalékkal, a közúti balesetekben elhunytak száma 20,2 százalékkal csökkent tavaly.
Ausztriából csak részleges adatok érkeztek, azonban az alapvető közlekedésbiztonsági mérőszám, a baleseti halottak számának változása megérkezett, 18,8 százalékkal haltak meg kevesebben közlekedési balesetben az osztrákoknál tavaly, mint az azt megelőző évben. Ausztria szintén Magyarországnál korábban korlátozta az állampolgárok mozgását, illetve igen dinamikusan reagálva a járványgócok megjelenésére zártak le körzeteket, vagy településeket.
Szlovákiában ennél szerényebb mértékben módosultak a baleseti számok. Az össz-baleset mennyisége 13,9 százalékkal, a baleseti halottak száma 8,6 százalékkal csökkent tavaly a 2019-es értékekhez képest. Az eddig beérkezett adatok alapján Szerbiában mérték a felsorolt országok közül a legszerényebb javulást. A szerbeknél a balesetek száma 12,5 százalékkal csökkent, a közúti balesetekben elhunytak száma pedig 7,5 százalékkal javult 2019-hez képest.
A jelenlegi információk szerint tehát (az ukrán és a román adatok nem érkeztek meg, valamint Ausztria adatszolgáltatása még nem teljes) Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a közúti baleseti halálos áldozatok száma. Az összes közúti baleset számában Szlovénia mutatja a legnagyobb mérséklődést.

Közeleg a határidő
November 30-ig kell lecserélni a plug-in hibrid járművek zöld rendszámát.
Közeleg a határidő
November 30-ig kell lecserélni a plug-in hibrid járművek zöld rendszámát.
Ne csak a rollerhasználatot szabályozzák
Autóklub: egyszerre kellene szabályozni a csak állva használható mikromobilitási eszközök és motoros rollerek használatát.
Ne csak a rollerhasználatot szabályozzák
Autóklub: egyszerre kellene szabályozni a csak állva használható mikromobilitási eszközök és motoros rollerek használatát.
Túl gyors a tempó
Az EP szakbizottsága enyhítené az új autókra vonatkozó 2035-ös uniós kibocsátási előírásokat.
Túl gyors a tempó
Az EP szakbizottsága enyhítené az új autókra vonatkozó 2035-ös uniós kibocsátási előírásokat.
Pénteken Light Friday!
November 6-án ingyenes láthatósági eszközöket oszt az ORFK-OBB a biztonságos közlekedésért.
Pénteken Light Friday!
November 6-án ingyenes láthatósági eszközöket oszt az ORFK-OBB a biztonságos közlekedésért.
Vége a matricázásnak
Ausztriában megszűnik a kiragasztható autópálya-matrica.
Vége a matricázásnak
Ausztriában megszűnik a kiragasztható autópálya-matrica.
Halottak napja a fővárosban
Forgalomkorlátozások lesznek a budapesti temetők környékén.
Halottak napja a fővárosban
Forgalomkorlátozások lesznek a budapesti temetők környékén.
Torlódási pontok a jövő hétre
Forgalomkorlátozások várhatók az M0-son és az M2-en november elején.
Torlódási pontok a jövő hétre
Forgalomkorlátozások várhatók az M0-son és az M2-en november elején.
Csökkent a balesetek száma az EU-ban
Az Európai Bizottság közzétett statisztikája szerint csökkent a közúti balesetekben meghaltak száma az EU-ban.
Csökkent a balesetek száma az EU-ban
Az Európai Bizottság közzétett statisztikája szerint csökkent a közúti balesetekben meghaltak száma az EU-ban.
