A sárfelhordás nagyon veszélyes jelenség, főképp nedves időben. A saras útburkolaton a gumiabroncsok hamar elveszítik a tapadásukat.
Nem csak mező-, vagy erdőgazdasági területek mellett és nem csak gyér forgalmú vidéki utakon kell számítani a rendkívül veszélyes sárfelhordásra. Egyre gyakoribb jelenség ez nagy forgalmú utakon, sőt autópályákon is az építési forgalom miatt. Legutóbb két helyszínen is tapasztaltunk erős, tehát veszélyes sárfelhordást: az M3-as hungaroringi leágazásánál, ahol nem csak a felhajtó, a felüljáró és a két csatlakozó körforgalom burkolata szennyeződött, hanem az autópályára is jutott a koszból, valamint az 1-es úton Biatorbágy és Budaörs közötti négysávos szakaszon a Győr felől érkező irányban a biatorbágyi M1 autópályafelhajtót elhagyva az első körforgalomnál, amelytől négysávos az autóút, és ahol építkezés folyik. Mindkét esetben nem az utat építették, hanem az útvonal közelében végeztek földmunkát.
Ilyen nagy forgalmú, és nagy sebességű utakon még veszélyesebb a sárfelhordás a magasabb haladási sebesség miatt. A sár akadályozza a gumiabroncsok tapadását, aminek megcsúszás lehet az eredménye, a megcsúszásnak stabilitásvesztés és rossz esetben baleset, ütközés. Száraz úton is veszélyes a burkolatra kerülő föld, homok, hiszen egy laza felületű anyag, amely tapadásvesztést okoz.
A KRESZ egyértelműen fogalmaz és tiltja a közutak beszennyezését, illetve a szennyezést okozót kötelezik az útfelület megtisztítására, de ez sokszor, mint a fenti példák is mutatják, nem történik meg. A KRESZ 63. §-a szerint: „(1) Aki a közutat vagy a közúti jelzést megrongálta, beszennyezte vagy a közútra a közlekedés biztonságát, zavartalanságát hátrányosan befolyásoló tárgyat juttatott, köteles a keletkező veszély elhárításáról gondoskodni, illetőleg ameddig az nem lehetséges, a veszélyről a közlekedés többi résztvevőjét tájékoztatni. (2) földútról szilárd burkolatú útra való ráhajtás előtt a járműről a rátapadt sarat – amely a szilárd burkolatú utat beszennyezheti – el kell távolítani.”
Kérjük, aki ebben érintett, eszerint cselekedjen, ne veszélyeztesse sárfelhordással a közlekedők biztonságát!
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.