Rosszul kezdődött január első teljes hete. Az első napon három halálos baleset is történt! Szerencsére a hét további része már nem volt ennyire durva.
A múlt héten hat közúti baleset járt egy-egy halálesettel a hatóságok tudomására jutott 1103 baleset közül. A számok emelkedése már jelzi, hogy ismét erősödik a forgalom az útjainkon, és ez különösen igaz a késő délutáni órákra. A balesetekből 211 járt személyi sérüléssel, amelyek közül 153 volt könnyű-, és 52 volt súlyos besorolású.
Január 4-én hétfőn tehát három halálos baleset is történt. Az első Pest megyében Bugyi mellett, az 5202. számú út 7. km szelvényében. A reggeli órákban egy 45 éves nő személykocsival egy jobbra ívelő útkanyarulatban áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol nekiütközött a szemből érkező 44 éves nő által vezetett személygépkocsinak. A balesetben a kisodródó autó sofőrje az orvosi ellátása ellenére a helyszínen meghalt, az ütközésben résztvevő, a vizsgálat jelenlegi állása szerint vétlen másik sofőr könnyű sérülést szenvedett.

Hétfőn kora délután történt a második halálos baleset. Bács-Kiskun megyében Bócsa közelében az 54. számú főút 34. km szelvényében egy 59 éves férfi személyautóval előzés során áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol nekiütközött a szemből érkező, 58 éves férfi által vezetett tehergépkocsinak. A balesetben a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt, a teherautó sofőrje, és utasa, egy 35 éves férfi könnyű sérülést szenvedtek.
A hétfői harmadik halálos baleset Szolnok közelében történt kora este. A 4. számú főút 94. km szelvényében egy 52 éves férfi személykocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol nekiütközött a szemből érkező, egy 38 éves férfi által vezetett nehéz-tehergépkocsinak. A baleset során a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt, a kamion sofőrje könnyű sérülést szenvedett.

Ezt követően csütörtökön történt a múlt heti negyedik halálos baleset. Székesfehérvár lakott területén reggel egy 67 éves férfi tehergépkocsival elütötte az úttesten áthaladni szándékozó 77 éves gyalogos nénit, aki a helyszínen meghalt.
Csütörtök ráduplázott, a múlt heti ötödik halálos baleset is január 7-én történt. Kora délután Budapesten a XXI. kerületben egy 62 éves férfi a füves útpadkáról a neki balról érkező, egy 62 éves férfi által vezetett vontatóból és vontatmányból álló járműszerelvény elé lépett, amely elütötte. A gyalogos a helyszínen életét vesztette.
A múlt heti utolsó baleset is Budapesten történt. Január 8-án, késő délután a XXII. kerületben egy 39 éves férfi személykocsival nekiütközött az előtte forgalmi okból megálló, egy 41 éves férfi által vezetett járműszerelvénynek. A balesetben a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.