2020.12.08, 05:54
Ismét emelkedett a közúti balesetek száma

Érezni a levegőben a feszültséget és ez sajnos tükröződik a korábbi hetekhez képest megnőtt baleseti számokon is.

A múlt héten 1426 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására. Ezekből 329 esetben történt személyi sérülés, amelyekből 233 járt könnyű-, 88 súlyos sérüléssel. Haláleset is történt a múlt héten közlekedési baleset miatt, nyolc volt a halálos balesetek száma, amelyekben nyolc ember vesztette az életét.

Az első múlt heti halálos baleset Komárom-Esztergom megyében, Csém közelében november 30-án késő délután történt. Egy 28 éves férfi személykocsival elütötte az úton vele azonos irányba gyalogosan közlekedő 32 éves férfit, aki a helyszínen meghalt.

A második halálos baleset a múlt héten december elsején történt Újhartyán mellett. Az M5 autópálya bal pályatestén, a 43-as km szelvénynél, a külső forgalmi sávban, a reggeli órákban egy 60 éves férfi az általa vezetett járműszerelvénnyel nekiütközött az előtte forgalmi okból álló, 38 éves férfi által vezetett személygépkocsinak. A meglökött autó nekiütközött az előtte szintén álló, 46 éves férfi által vezetett tehergépkocsinak. A balesetben a „szendvicsbe” fogott személykocsi sofőrje a helyszínen meghalt.

Halálos Baleset Történt Az M5 ös Autópályán
Halálos baleset az M5 autópályán

December harmadikán történt a következő halálos baleset a múlt héten. Nyíregyházán délelőtt egy 31 éves férfi tehergépkocsival elütötte a kijelölt gyalogosátkelőhelyen gyalogosan áthaladó 69 éves férfit. A sérült gyalogost kórházba szállították, ahol az ellátás ellenére délután meghalt.

Aznap még egy halálos gyalogosgázolás történt. Táborfalva lakott területén délután egy 44 éves nő személygépkocsival elütötte az úttest jobb szélén gyalogosan közlekedő és hirtelen a gépkocsi elé lépő 64 éves férfit, aki a helyszínen meghalt.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászdózsa mellett december negyedikén hajnalban történt a következő múlt heti halálos baleset. Egy 54 éves férfi személygépkocsival egy jobbra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, átsodródott az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő 42 éves férfi által vezetett tehergépkocsival. A baleset következtében a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt.

Másnap, december ötödikén a Heves megyei Ostoros mellett, szintén reggel történt a következő halálos baleset. Egy 25 éves nő személykocsival átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a szemből szabályosan érkező, egy CS. A. 46 éves férfi által vezetett személygépkocsival. A baleset következtében a fiatal nő a kórházba szállítást követően meghalt, a baleseti partner autót vezető férfi súlyos, míg utasa könnyű sérülést szenvedett.

December ötödikén délután is történt egy halálos baleset. Pétfürdő mellett késő délután a 7207-es számú út 20+500. km-szelvényében ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú, sötét színű személygépkocsival elütötte az úttest jobb oldali forgalmi sávjának közepén a vele azonos irányban haladó, sötét ruházatban lévő 64 éves gyalogos férfit, aki a helyszínen meghalt. A közlekedési balesetet követően az ismeretlen járművezető a gépkocsijával megállás nélkül, a kötelező segítségnyújtást elmulasztva ismeretlen helyre távozott.

A múlt heti utolsó baleset december hatodikán, vasárnap történt. Pusztaszer közelében kora délután egy 52 éves férfi motorkerékpárral az út melletti szántóföldre lesodródott, ahol egy föld falnak ütközött, amelynek során életveszélyes sérülést szenvedett. A baleset következtében a motoros a kórházba szállítást követően kora este meghalt.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.