2020.12.01, 05:53
Leesett a halálos balesetek száma

A kijárási korlátozás és a ködös rossz idő egyaránt közrejátszott abban, hogy a halálos balesetek száma drasztikusan csökkenjen.

A kijárási korlátozással átstruktúrálódott a forgalom dinamikája. Este nyolc után lényegében kihalnak az utcák, az éjszaka is dolgozókon kívül megszűnik a mozgás. A 20 órára hazahívó szó miatt a délutáni forgalom fokozódása korábbra tolódott, már délután 3 órától élénkül a forgalom. A forgalmi dugók már délután 4-re kialakulnak, és a zsúfoltság este 6-7 óráig is eltart. Addig viszont kemények, mert a vásárlási idősávok bevezetésével a délelőtti forgalom egy része is a délutáni mozgást terheli.

Mindemellett a múlt heti ködös idő és nyálkás utak óvatosabbá tették az autósokat. ugyan számszerűleg nem jutott kevesebb baleset a hatóságok tudtára, mint a megelőző hetekben, viszont a balesetek súlyossága mérséklődött. 1105 közúti balesetről érkezett jelentés, ezekből 208-ban történt személyi sérülés. 158 ember könnyebben, 49 ember súlyosan sérült a múlt heti közlekedési balesetekben. Egy baleset követelt halálos áldozatot.

Bodajk közelében a 81. számú főúton november 25-én délelőtt egy 71 éves nő személygépkocsival megcsúszott és az úttestről lesodródva a jobb oldali vízelvezető árokba hajtott, ahol egy fának ütközött. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt, utasa (férje), egy 69 éves férfi súlyos sérülést szenvedett.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14