2020.11.30, 07:11
Enyhítenek az autópálya-pótdíj fizetési szabályokon

Elég kemény büntetéssel számolhat az, aki elfelejt, vagy tudatosan nem vásárol úthasználati jogosultságot a díjfizetős útjainkat használva. Valamennyit engednek a szorításon, a pótdíjtételek igazán nem változnak, viszont a kiegyenlítés és behajtás rendszere kevésbé drasztikus december 1-től.

A jogosulatlan úthasználat miatt kiszabott pótdíjak a fizetési felszólítást követően kiválthatóak lesznek az éves országos matrica megvásárlásával – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A közleményükben azt írták, hogy a 2018-ban bevezetett pótdíjmaximalizálás, a jelenlegi háromhoz képest (ha valaki jogosultság vásárlás nélkül például hatszor hajtott fel fizetős útszakaszra, akkor pótdíjmaximalizálással kevesebbet fizetett) már két eset után is megengedetté válik. Új rendelkezés az is, hogy az új „pótdíjamnesztia” 180 napos ügyintézéssel, hat pótdíjnak megfelelő összeg ellenében mentesít a felhalmozódott, akár több százezer forintos követelés megfizetése alól.

Mosóczi László, a tárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkára úgy fogalmazott, hogy a módosítások ésszerűsítik az útdíjfizetési szolgáltatásokat és olcsóbbá teszik az ügyintézést. Felemlítette, hogy évente több mint 10 ezer úthasználó kénytelen pótdíjat fizetni, amiért késve vásárol éves matricát. Átlag 15 ezren élnek a pótdíjmaximalizálás lehetőségével.

Az államtitkár szerint számukra is könnyebbséget jelenhet, hogy a jogosulatlan úthasználat miatt kiküldött felszólítás kézhezvétele után a jövőben az éves matrica utólagos megváltásával kerülhetik el a pótdíjfizetést. Az új intézmény egyértelműsíti azt a szándékot, hogy az állam ne büntetéssel, hanem más módon ösztönözzön jogkövető magatartásra. Az ITM tájékoztatása szerint az úthasználók az új rendelkezések hatályba lépésétől dönthetnek úgy, hogy a pótdíjfizetés helyett alapáron, utólag megvásárolják az éves országos matricát. Az éves matrica a vásárlás naptári évében és a következő év januárjának végéig jogosít az autópályák, autóutak igénybevételére.

A pótdíjmaximalizálás a többször hibázó, de önkéntes teljesítésre hajlandó közlekedők számára biztosít az akár tucatnyi pótdíj megfizetésénél olcsóbb alternatívát – írták. Jelenleg 75 napon belül lehet azt kezdeményezni, hogy a legalább háromszor mulasztó autós két pótdíj összegének megfelelő – az érvényes előírás alapján 29 750 forintos – egyszeri díj fejében mentesüljön pótdíjfizetési kötelezettsége alól. Ha valaki csak kétszer hibázott, és 60 napon túl fizet, ezt két emelt pótdíjnyi pénze – most 119 ezer forintja – bánja, mivel a negyedannyiba kerülő maximalizálásra eddig csak három esettől volt mód. Az új előírás igazságosabbá teszi a rendszert azzal, hogy már két jogosulatlan használat után megengedi a pótdíjak maximalizálását.

A 75 napos határidőt elmulasztók esetében a jogszabály eddig érdemi kedvezmény alkalmazását nem engedte meg. Mivel a pótdíj 60 napon túli megfizetése esetén a követelés összege a hatályos szabályok szerint 59 500 forint, már négy jogosulatlan úthasználat díja is több százezer forintra növekedhet. A jogszabály-módosítás a pótdíjmaximalizálás mellett egy második lépcsőt vezet be, a pótdíjamnesztia 180 napot biztosít az ügyintézésre, hat pótdíjnak megfelelő összeg – jelenleg 89 250 forint – ellenében.

A tárca tájékoztatása szerint az új előírások a korábban kizárólag természetes személyek számára elérhető részletfizetési lehetőséget kiterjesztik a gazdasági társaságokra. Az úthasználóknak kedvez az is, hogy a rendelet szerinti szolgáltatások elvégzéséért egy alkalommal kérhető csak ügyintézési díj. Korábban ugyanazért a szolgáltatásért többszörösen fizethetett ilyen díjat például az a rendszámot eltévesztő ügyfél, aki különböző időpontokban vásárolt több jogosultságot rossz rendszámra.

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.