A dízelautók visszaszorulásának trendje hetedik éve tart Magyarországon, ezalatt részarányuk a forgalomba helyezett új személyautók körében 46-ról 22 százalékra csökkent. A használtautó-piacon nem ilyen egyértelmű a helyzet, de alaklul.
2020. első tíz hónapjában a Magyarországon forgalomba helyezett új személygépkocsik 22 százaléka volt dízel, ugyanebben az időszakban a hibrid és elektromos autók összesített piaci részaránya már elérte a 11 százalékot, ez az érték tavaly ilyenkor még csak 6 százalék volt. Az év első tíz hónapjában eladott hibrid és plug-in hibrid járművek száma meghaladta a 8600-at, ami 34 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, az ugyanebben az időszakban értékesített csaknem 2200 elektromos autó pedig 49 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.
Korábban a dízeltől elpártolók zöme a benzines autók felé fordult, az elmúlt két évben viszont egyre inkább a részben vagy teljesen elektromos hajtású járművek szívják el a keresletet mindkét belsőégésű motorfajtától. A dízelmotorral szemben tapasztalható bizalomvesztés okai között a JóAutók.hu hirdetési portál szakértője szerint fontos szempont, hogy a dízelautóknak jóval magasabb lehet a javítási költsége, valamint egyre több nyugati nagyvárosban vezetnek be korlátozásokat a dízelüzemű személyautókkal szemben, ami növeli a bizonytalanságot a járművek jövőbeni használhatóságát illetően. Időközben eltűnt a dízel korábban tapasztalt üzemanyag-árelőnye is a kutaknál.
A JóAutók.hu adatai szerint ugyanakkor a magyar használtautó-importban továbbra is magas, 40 százalék feletti a dízelautók részaránya. Ennek elsődleges oka, hogy a nyugat-európai környezetvédelmi intézkedések hatására az idősebb, euro5-nél alacsonyabb besorolású autók a korábbinál akár 15-20 százalékkal olcsóbban érhetők el ezeken a piacokon, így a romló forint árfolyam ellenére is megéri behozni őket. Emiatt a használtautó-import összetétele eltolódik az idősebb dízelek irányába. A használt benzineseknek idegenben is jobb a piaca, így azok árai nem amortizálódtak. Kereskedői tapasztalatok szerint a nagyobb úthosszakkal számoló vidéki autósok inkább vásárolnak dízelt, a városiak már jellemzően a benzinesek mellett döntenek.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.