2020.11.14, 12:45
Ismét meghosszabbítja a kormány a lejárt okmányok érvényességét

A koronavírus-járvány terjedésének a lassításáért a személyes találkozások számának csökkentése érdekében a kormány meghosszabbítja a lejáró személyi okmányok érvényességét.

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a november 4. után lejáró igazolványok a jelenlegi veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig még használhatók maradnak. Ugyanez vonatkozik azokra az okmányokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején, március 11. és július 3. között jártak le, de akkor meghosszabbította a kormány az érvényességüket. Hangsúlyozták, hogy a szabályozás kizárólag a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos okmányokra terjed ki. A lejárt érvényességű okmányok csak hazánk területén maradnak használhatók, azokat külföldön nem fogadják el. A rendelet ugyanakkor nem vonatkozik a július 3. és november 4. között lejárt okmányokra, így azokat meg kell hosszabbíttatni. A járvány elleni védekezés elősegítése érdekében november 11-étől a kormányhivatali ügyfélszolgálatokon – így a kormányablakokban és az okmányirodákban is – kizárólag előzetes időpontfoglalást követően lehet ügyeket intézni. A kormányablakba történő időpontfoglalásra online az idopontfoglalo.kh.gov.hu vagy a magyarorszag.hu oldalon, illetve a 1818-as ingyenesen hívható telefonszámon van lehetőség.

 

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.