8. alkalommal rendezik meg az Automotive Hungary kiállítást, hogy ismét találkozási pontot biztosítson a hazai és nemzetközi járműipari beszállítók számára.
Október 19-22 között, az Ipar Napjai nemzetközi ipari szakkiállítás társrendezvénye a Hungexpon az Automotive Hungary kiállítás. A rendezvény a járműgyártás teljes folyamatát lefedi, a tervezéstől a gyártásig, a hazai autógyárak mellett pedig alkatrészgyártók, beszállítók és a járműiparhoz kötődő oktatási szféra képviselői is felvonulnak. A rendezvényen közel 100 kiállító vesz részt, ami a korábbi évek számainál jóval csekélyebb, de a vírushelyzetre való tekintettel az is nagy eredmény, hogy egyáltalán sikerült megszervezni az eseményt.
„Napjaink vezető irányzatai, mint például az IPAR 4.0, a digitalizáció vagy az automatizálás az ipar minden területén megjelennek, egyik iparág, azon belül egyetlen cég sem nézheti tétlenül a változásokat, alkalmazkodnia kell a piaci körülményekhez. Ilyen versenyhelyzetben rendkívül fontos az iparágak közötti szinergia kihasználása, a piaci szereplők között létrejövő együttműködések kiaknázása” – fogalmaznak a szervezők, hozzátéve, a vírushelyzetben különösen nagy jelentőséggel bírnak a potenciális együttműködések.
A rendezvény programjában szerepelnek többek között konferenciák a fenntarthatósággal és a COVID-19 kihívásaival kapcsolatban, de a B2B Beszállítói Fórum sem marad el: a program tavaly nagy sikernek örvendett, így idén is üzleti lehetőségeket kínál beszállítók és beszerzők részére. A B2B Beszállítói Fórum keretein belül a beszerzők új beszállító cégeket ismerhetnek meg, és lehetőség lesz a velük való személyes tárgyalásra, illetve az esetleges jövőbeli üzletkötésre.
A mérnökhallgatók megmérettetése, a TECHTOGETHER sem hiányozhat a programból, amely hidat épít a járműipari cégek és az egyetemi hallgatók között, így „állásbörzeként” is funkcionál a tehetséges egyetemisták számára. A versenyen a hallgatók nemcsak szponzorokat találhatnak járműipari fejlesztéseikhez, de a műszaki pályát is népszerűsítik a középiskolások számára, akik nézőként vesznek részt a TECHTOGETHER-en. Az októberi verseny témái között szerepel a mobilizáció, a hajtások és az önvezetés fejlődése, illetve az IPAR 4.0 a gyártás különböző területein.
A rendezvény a járványügyi kockázatok minimalizálása mellett zajlik, belépéskor kötelező a kézfertőtlenítő használata, a személyzet a mosdókat óránként takarítja és a pavilon is úgy került kialakításra, hogy széles út álljon a látogatók rendelkezésére!
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.