A szakvizsgálatok alapján a piacon kapható és megvizsgált elektromos rollerek egyharmada felelt meg a minőségi kívánalmaknak! A hoverboard-okkal még rosszabb a helyzet. Az ipari selejtek használata veszélyekkel jár!
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált műszaki laboratóriuma 14 elektromos rollert és hoverboardot vizsgált meg. Az eredmények alapján mindössze két roller használatát minősítették veszélytelennek, az összes többi eszköz forgalmazását megtiltotta a hatóság. Az ITM közleménye szerint a termékbiztonsági ellenőrzések célja a veszélyes árucikkek kiszűrése, a balesetek megelőzése. Az ITM akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma hat elektromos rollert, nyolc hoverboardot és akkumulátortöltőiket vizsgálta meg. A sérülésveszélyes kialakításuk miatt négy e-roller és mindegyik hoverboard megbukott az ellenőrzésen. Utóbbiak közül kettő töltőjéről is megállapították, hogy áramütést okozhatnak.
Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: „A fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek és hoverboardok laborvizsgálata szerint tizennégyből tizenkét termék használata kockázatos. A fogyasztóvédelmi hatóság haladéktalanul intézkedett, megtiltotta a járművek további forgalmazását. A súlyos kockázatú termékeket visszahívják a vásárlóktól.” A hoverboardok mindegyikére jellemző hiba volt, hogy éles szélű, sorjás, mozgó részeken vezették át a belső vezetékeket, amelyek így megsérülhetnek, és belső zárlatot okozhatnak. Az egyensúlyozva vezérelhető kétkerekű járművek emiatt menet közben leállhatnak, meghibásodásuk így esés miatti zúzódásokkal, végtagtöréssel és egyéb sérülésekkel járhat.
Több vizsgált terméknek volt felróható a nem megfelelő, balesetveszélyes szerkezeti kialakítás. Az elégtelen anyagvastagság miatt a roller szára eltört, a hiányos rögzíthetőség miatt a kormány szára levált. A szakemberek találtak olyan elektromos rollert is, amelynek első kerekét sem biztosították kilazulás ellen, fogantyúja pedig nem akadályozta meg a kéz lecsúszását a markolatról. Egyes járművek akkumulátorai mellől elmaradt a hőmérsékletfigyelő eszköz, amely megakadályozná a túlhevülést, a használat vagy töltés közbeni kigyulladást. A vizsgált töltők némelyikének túl vékony volt a hálózati csatlakozóvezetéke, nem volt megfelelő szigetelése. Néhány esetben pedig a hálózati csatlakozódugó volt kisebb az előírtnál, ezek a hiányosságok áramütést okozhatnak.
A felsorolt hibák veszélybe sodorhatják a használókat. A vizsgált termékek tételes listája a feltárt hiányosságok jegyzékével együtt letölthető.
(fenti képünk csak illusztráció!)
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.