Nem csak a koronavírus járvány okozta korlátozások miatt csökkent a balesetek száma a közútjainkon. A kedvező tendencia az élet újraindulása után is folytatódott.
A rendőr-főkapitányságok által gyűjtött előzetes baleseti statisztikai adatok szerint az első kilenc hónapban 10 423 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt Magyarország közútjain. Ez a szám 15,3 százalékkal alacsonyabb, mint a tavalyi év azonos időszakában, mikor 12 304 baleset történt.
Csökkent a halálos kimenetelű balesetek száma is. Az első háromnegyed évben 288 halálos kimenetelű baleset történt, amely 22 százalékkal kevesebb a tavalyi év azonos időszakához képest, amikor 369 halálos kimenetelű baleset történt. A súlyos sérüléssel járó balesetek száma is 13,4 százalékkal alacsonyabb a megelőző évihez képest (3601-ről 3119 esetszámra csökkent). A könnyű sérüléses balesetekből pedig 15,8 százalékkal történt kevesebb, mint egy évvel korábban (az esetszám 8334-ről 7016-ra csökkent).
A közúti balesetben elhunytak száma szeptember végéig 317 fő, ez 24,3 százalékkal kevesebb, mint tavaly volt (419 halott). A balesetekben 13,3 százalékkal kevesebben sérültek meg súlyosan (tavaly 4082, idén 3538 ember), a könnyű sérültek száma 16,8 százalékkal, 11 862-ről 9865-re csökkent.
A főbb baleseti ok továbbra is a gyorshajtás: a balesetek 34 százaléka a sebesség nem megfelelő alkalmazása miatt (abszolút és relatív gyorshajtás) következett be, ennek aránya valamelyest nőtt a tavaly mérthez képest. 23 százalék jut az elsőbbségi jog megsértésére, 16 százalék a kanyarodási szabályok megszegésére.
A baleseteket 63 százalékban a személygépkocsi-vezetők okozzák, 13 százalékban a kerékpárosok, 7 százalékban a tehergépkocsi-vezetők, és 4 százalékban a gyalogosok. Az ittasan okozott balesetek aránya idén eddig 9,5 százalék, amely az előző év azonos időszakához képest 11,5 százalékos emelkedést mutat. A vizsgált időszakban az ittasan okozott balesetek számában azonban 5,5 százalékos csökkenés figyelhető meg (1050-ről 992-re csökkent) az előző év azonos időszakához képest.
Az elmúlt 20 évben javult a közlekedésbiztonság Magyarországon, kevesebb, mint a felére csökkent a halálos balesetek száma, mindez növekvő aktív autópark mellett. Az elmúlt években azonban a csökkenés lassult, de ezen változtatott idén egyrészt a koronavírus járvány, amely tavasszal hozott jelentős baleseti csökkenést. Másrészt hatott a megváltozott rendőri jelenlét az utakon: a civil jellegű rendőrautókból történő ellenőrzések elindításával a közlekedők bárhol, bármikor számíthatnak szabálytalanság esetén rendőri fellépésre, amely a tapasztalatok és az adatok szerint jelentős visszatartó erő. A nyári hónapok és szeptember kedvező irányba mozduló baleseti adatai az új típusú ellenőrzéseknek nagyban köszönhetők.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.