A magyarországi „biciklihelyzet” feltérképezését segíti a Groupama Biztosító reprezentatív felmérése, amelyből az is kiderül, hogy bár félelem vagy szükség szülte a használatot, sokan megmaradnak a bringánál.
Az ország lakosságának 19 százaléka határozottan azt állítja, hogy a koronavírus tavaszi hullámának időszaka alatt többet kerékpározott, mint korábban. A Groupama Biztosító felkérésére készített országos kutatás eredménye szerint a tavasszal kerékpárra „átnyergelt” felnőttek 80 százaléka azt tervezi, hogy a jövőben is többet használja majd ezt a közlekedési eszközt. Főleg sportolásra, kikapcsolódásra, illetve munkába járásra. Sokan ennek hatására határozták el, hogy új kétkerekűt vásárolnak, vagy rendbe hozatják a meglévőt: minden harmadik kerékpárosnál felmerült, hogy a következő időszakban beruház egy új biciklibe, és további 44 százalék tervezte, hogy a meglévő járművét felújítja.A felmérést a Groupama Biztosító megbízásából az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. készítette. Az 1000 fős válaszadói minta az aktív korú, 18-65 éves magyar alapsokaságot reprezentálja nem, korcsoport, végzettség, lakóhelytípus és régió alapján.
A több kerékpározás így közvetlenül hozzájárul az értékesebb kerékpárok elterjedéséhez, illetve a meglévők is felértékelődnek a tulajdonosaik szemében. A Groupama Biztosító szakemberei azt is szerették volna megtudni, az új aktív használók közül mennyien tekintenek a kerékpárjukra biztosítandó vagyontárgyként? Az előrejelzések alapján várhatóan nő az igény a kerékpárokra köthető biztosítások iránt, az újdonsült kerékpárosok 15 százaléka gondolkozik a közeljövőben egy speciálisan erre a közlekedési eszközre vonatkozó biztosítás megkötésén.
Biztosítási védelem kialakítása több módon is megvalósítható, a Groupama Biztosítónál például a lakásbiztosítás kiterjeszthető kerékpárra és kerékpárosra vonatkozó védelemmel is. Az alapcsomaghoz tartozó balesetbiztosítás mellett választhatóak olyan kiegészítő biztosítások is, amelyek például segítséget nyújtanak, ha a kerékpár baleset következtében megsérül, de van megoldás az autóról történő lopásra is. Aki sokat bringázik, feltétlenül érdemes magánemberi és hobby sportolói felelősségbiztosítást is kötnie.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.