2020.09.23, 19:08
Új buszok Székesfehérvárnak

Két részletben 15 új csuklósbuszt állítanak forgalomba a Székesfehérvári tömegközlekedés korszerüsítésére. Mellette MÁV-Volánbusz díjoptimalizálással is vonzóbbá teszik a közösségi közlekedést.

Tíz, majd hamarosan további öt új csuklós autóbusz áll forgalomba Székesfehérvárott, darabonként 102 millió forintos áron. A Mercedes-Benz Conecto G típusú járművek első tételét szerdán adta át a Volánbusz az önkormányzatnak. Homolya Róbert a Volánbusz Zrt. tulajdonosi joggyakorlója, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a buszközlekedés a vasúttal együtt hatékonyabb. Ismertette, hogy a Budapest-Székesfehérvár vasútvonal megújulása óta, az elmúlt öt évben közel megduplázódott az utasok száma. Mivel ezt a folymaot szeretnék tovább növelni, ezért menetrendi változásokat vezetnek be szeptember 28-tól, valamint megszüntetik a gyorsvonati pótjegyet és az InterCity pótjegy árát 300 forintra csökkentik a Székesfehérvárt érintő vonatokon. Továbbá a 65 év feletti nyugdíjasok mellett ingyen utazhatnak hétfőtől a 3-6 év közötti gyerekek is, valamint újra az arcképes igazolvánnyal rendelkező vasutas családtagok is.
Cser-Palkovics András polgármester bejelentette, hogy azt fogja javasolni a pénteki közgyűlésnek, hogy éljenek a Volánbusz ajánlatával és további nyolc buszt hívjanak le, ezzel 23 vadonatúj csuklós autóbusz vehet részt a székesfehérvári közösségi közlekedésben. Ha ez megtörténik, akkor a csuklós autóbuszok átlagéletkora négy év alá fog csökkenni. Az önkormányzat a járműpark korszerűsítéséhez anyagilag is hozzájárul: a mostani tizenöt és a jövőbeni nyolc autóbusz forgalomba helyezése éves szinten mintegy 120 millió forint többlettámogatást jelent az önkormányzattól a Volánbusz részére. A városvezető megemlítette, hogy jövőre szeretnék a szóló buszok arányát növelni a városban, ehhez terveik szerint elektromos vagy gázüzemű járműveket szereznek be. Székesfehérvárott 44 vonalon évente mintegy 410 ezer járatot indít a Volánbusz a helyi közösségi közlekedésben. Az ötvenhét helyi járatos jármű átlagéletkora jelenleg 16,3 év, a tizenöt új autóbusznak köszönhetően ez 11 évre csökken. Az új csuklós autóbuszok négyajtós, háromtengelyes, alacsony padlós kivitelűek, akadálymentes kialakításuknak köszönhetően kerekesszékkel és babakocsival is igénybe vehetők, valamint EURO 6D besorolású dízelmotor hajtja őket. Klímaberendezéssel felszerelt utasterük 37 ülő- és 84 állóhelyet kínál, fedélzetükön utastájékoztató kijelzők, kamerák és utasszámláló berendezés is található.

Könnyebb lett Sopron körül közlekedni

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat.

...
2024.05.07. 13:44

Könnyebb lett Sopron körül közlekedni

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat.

Csalással szerzett jogosítványok

Akad, aki azért dönt az illegális jogosítványszerzés mellett, mert anyagi előnyt vár a megoldástól, más azért, mert másképp nem megy, vagy éppen gyorsan akar jogsit szerezni. Újabb elcsalt eset akadt fenn a hatósági hálón.

...
2024.05.07. 07:19

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

...
2024.05.06. 11:07

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

...
2024.05.06. 06:00

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

...
2024.05.05. 14:23

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

A legkeresettebb használtautók

Népszerűségi lista a magyarországi használtautó-piacon.

...
2024.05.04. 06:08

A legkeresettebb használtautók

Népszerűségi lista a magyarországi használtautó-piacon.

Szombat-vasárnapi lezárások a fővárosban

Forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap, az Élet menete idején.

...
2024.05.03. 14:47

Szombat-vasárnapi lezárások a fővárosban

Forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap, az Élet menete idején.

Újabb átadott szakasz az M6-oson

Forgalomba helyezték az M6-os Bóly és Lippó közötti szakaszát.

...
2024.05.03. 11:38

Újabb átadott szakasz az M6-oson

Forgalomba helyezték az M6-os Bóly és Lippó közötti szakaszát.