Átadták a Budapest-Budakalász-Szentendre kerékpárút 5,6 kilométeres ászakaszát. Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és Valter Attila, a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny győztese biciklivel érkeztek az avatásra.
Az 5,6 kilométeres, Budapestet és Szentendrét összekötő útszakasz az EuroVelo 6 kerékpáros útvonal része, amely az Európai Kerékpárút Hálózathoz tartozik, és az Atlanti-óceánt köti össze a Fekete-tengerrel, több fontos, nagy európai folyót érintve. Ez az első Magyarországon áthaladó európai kerékpárút. Az országban jelenleg több mint 9000 kilométer kerékpározásra ajánlott útszakaszt alakítotttak ki, ebből mintegy 4000 kilométer önálló kerékpárút, a többi kijelölt kerékpáros út. A tervek szerint 2030-ra 15 ezer kilométeresre bővül majd a teljes hálózat.
A pénteken átadott 5,6 kilométeres szakasz kialakítása 1,378 milliárd forint költséget kívánt. A szakasz nagy része, 3380 méter új bicikliút, 1230 méteren javították a már korábban is meglévő kerékpárutat, 830 méteren kerékpárral is jól közlekedhető utat jelöltek ki. Emellett a Dera-patak felett építettek egy kerékpáros hidat és kialakítottak három pihenőhelyet, valamint bővítették a közvilágítási hálózatot.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
