A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgálatató (NÚSZ) az ügyfélvisszajelzések alapján sűrűbbé teszi az ügyfélszolgálati hálózatát, és beviszi a városokba.
A díjköteles utak leginkább lakott területen kívüliek, azonban egyre nagyobb az igény arra, hogy az útdíjfizetéssel kapcsolatos ügyeket városon belül tudják intézni az ügyfelek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. A társaság ezért döntött úgy tavaly, hogy nemcsak autóval, hanem tömegközlekedéssel, kerékpárral vagy gyalog is jól megközelíthető helyszínekre viszik ügyfélszolgálataikat. Tavaly szeptemberben nyitotta meg a NÚSZ a 19. kirendeltségét Budapest belvárosában, a Rumbach Sebestyén utcában, ahol a nyitás óta eltelt egy évben csaknem négyezren fordultak meg, és rövid időn belül meg kellett duplázni az ügyfélkiszolgálási kapacitást. A 19 ügyfélszolgálat közül a nyolcadik legforgalmasabb lett a belvárosi iroda. A közlemény szerint a NÚSZ minden évben a Pest megyei e-matricából értékesíti a legtöbbet, idén az év első nyolc hónapjában csaknem 1,1 millió fogyott ebből a típusból. A vidéki ügyfélszolgálatok közül továbbra is az egyik legnépszerűbb a székesfehérvári, amely szintén egy éve nyitott a városban, korábban az M7-es autópálya 59-es kilométerszelvényénél található pihenőben működött. Az éves megyei e-matricák értékesítésében Fejér megye áll a második helyen az országos rangsorban, idén az első nyolc hónapban több mint 220 ezer Fejér megyei matricát vásároltak az autósok.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.