2020.09.05, 06:54
Elkezdődött Budapesten a Nagykörút forgalmi átalakítása

A biciklisávokról szóló társadalmi konzultációt követően elkezdődött a Nagykörút forgalmi átalakítása - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A BKK közleménye szerint, a Nagykörút új kialakítása jól vizsgázott, de az időközben lezárult társadalmi egyeztetés tapasztalatai, illetve a legfrissebb forgalmi adatok alapján a fővárosi önkormányzat a Nagykörút közlekedésének finomhangolásáról döntött. A munka részeként a következő hetekben a körút több pontján is várható munkavégzés. A kivitelezés részeként csütörtök éjszaka már megváltoztatták  a Nyugati pályaudvar előtti forgalmi rendet. Az átalakításról szóló döntés a lakossági és szakmai szempontok kompromisszuma alapján jött létre. Mint írták, a főpolgármesteri hivatal döntése biztosítja azt, hogy a kerékpárosok tovább is biztonságosan tudjanak a Nagykörúton biciklizni, az autósoknak visszaadja a gépjárműforgalomhoz szükséges kapacitás jelentős részét és az ott élők számára pedig élhetőbbé teszi a környéket.
A tájékoztatás szerint az átalakítás alatt a Petőfi hídtól a Dohány utcáig mindenhol legalább irányonként két közúti forgalmi sáv áll az autósok rendelkezésére. A kerékpársávokat parkolósávból alakítják ki, de esetenként kerékpáros nyom, illetve a járdán kialakított kerékpárút készül. A Dohány utcától a Nyugati térig irányonként egy-egy forgalmi sávot használhatnak az autósok. E szakaszon a szakemberek járdaszigeteket is építenek azért, hogy kedvezőbb lámpaprogram szolgálja az autós közlekedést. A Nyugati tér előtt egy rövid szakaszon két sávon engedik majd az autóforgalmat, hogy a csomóponton gyorsabb legyen az átjutás.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14