A Nagykereki-Bors II. autópálya-határátkelőhely a magyarországi M4-es autópályát köti össze a romániai A3-as autópálya ötkilométeres szakaszával.
Nyugat-Európában 2-3 kilométerenként, Közép-Európában csak 35-40 kilométerenként vannak határátkelőhelyek, így Magyarországnak az az érdeke, hogy minél több átkelőhely legyen. A magyar-román határon a mostani a 12. közúti átkelőhely, amelynek a megnyitása 41-ről 37 kilométerre csökkenti az átkelőhelyek közötti átlagos távolságot. Az új átkelőhellyel gyorsforgalmi kapcsolat jött létre Nagyvárad és Debrecen között. A Csanádpalota-Nagylak II autópálya-határátkelőhely megnyitása után máig öt évet kellett várni a második gyorsforgalmi összeköttetésre, a következőre a tervek szerint négy év múlva kerül sor, mikor 2024-ben megnyithatják a Csenger és Szatmárnémeti közötti átkelőt. A határátkelőhelyhez magyar oldalon 26,5 kilométeres most átadott pályaszakasz vezet, amelyen 20 új hidat, Gáborjánnál és Nagykerekinél egy-egy csomópontot, pihenőt, tengelysúly mérő állomást, közel 2,5 kilométer madárvédő falat, 540 méter zajvédő falat is építettek. A kivitelezés nettó 83 milliárd forintba került. A román oldalon egyelőre 5,3 kilométer autópálya épült meg, amely a Nagyvárad – Szatmárnémeti országútba csatlakozik be Bihar település mellett.
Részlegesen feloldják a kamionstopot
A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.
Részlegesen feloldják a kamionstopot
A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.
Jó az irány
Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.
Jó az irány
Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.
Együttműködőket keresnek
Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.
Együttműködőket keresnek
Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.
Népszerűtlen rolik
Az elektromos rollerek használatának korlátozására készül Kaposvár.
Népszerűtlen rolik
Az elektromos rollerek használatának korlátozására készül Kaposvár.
Nem sietnek befizetni
600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval.
Nem sietnek befizetni
600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval.
A Speedmarathon eredményei
Speedmarathon a neve a 24 órán át tartó sebességmérési akciónak. Legutóbb április 16-án, reggel hat órától tartottak így országos sebességellenőrzést.
A Speedmarathon eredményei
Speedmarathon a neve a 24 órán át tartó sebességmérési akciónak. Legutóbb április 16-án, reggel hat órától tartottak így országos sebességellenőrzést.
Csökkentek a biztosítási díjak
A kgfb-díjak 16, a casco 9 százalékkal csökkent az első negyedévben.
Csökkentek a biztosítási díjak
A kgfb-díjak 16, a casco 9 százalékkal csökkent az első negyedévben.
Sok felvétel készült
Az elmúlt héten tartott országos sebességellenőrzési akció hálóján sok gyorshajtó fennakadt.
Sok felvétel készült
Az elmúlt héten tartott országos sebességellenőrzési akció hálóján sok gyorshajtó fennakadt.
