2020.08.20, 07:30
Módosul a közösségi közlekedés a hosszú hétvégén

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a MÁV és a Volánbusz járatai is módosított rend szerint közlekednek.

A BKK közleménye szerint a járatok csütörtökön az ünnepi, 21-én és 22-én a szombati menetrend szerint indulnak. Augusztus 20-án a koronavírus-járvány miatt elmaradnak az állami ünnepi programok, a budapesti tűzijáték és a légiparádé. A Kossuth Lajos téri tisztavatást viszont megtartják, ezért a 2-es villamos szerdán déltől, csütörtök 16 óráig rövidített útvonalon, a Haller utca/Soroksári út és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között közlekedik. A 17 órakor kezdődő szentmise miatt 13 óra és 20 óra között a bazilika környékén lezárják a forgalom elől a Bajcsy-Zsilinszky út szélső forgalmi sávjait, ezért a 9-es busz, valamint a 72-es és a 73-as trolibusz ebben az időszakban egyik irányban sem áll meg a Szent István-bazilika megállóhelyen – írták.
Budapesten a 3-as metró csütörtökön, pénteken és szombaton Újpest-központ és a Nagyvárad tér között közlekedik, a pótlóbusz Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között jár, a lezárt Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák állomás környéke pedig az M30-as állomáspótló busszal érhető el. A metró vasárnap a megszokott hétvégi rendje szerint Újpest-központ és a Lehel tér között jár, Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között az M3-as metrópótló busszal lehet utazni.
A MÁV közölte: a vonatok 19-én a pénteki, 20-án a szombati, 21-én és 22-én az ünnepnapi közlekedési rend szerint járnak. A MÁV arra is felhívta a figyelmet, hogy az utasszám egy átlagos hétvégéhez képest akár másfélszeresére is nőhet. A vasúttársaság ezért azt javasolja az utazóknak, hogy a pénztárak előtti sorban állás elkerüléséért használják a jegyértékesítő automatákat, az okostelefonra letölthető MÁV-applikációt vagy vegyék igénybe az internetes jegyvásárlás és az otthoni menetjegynyomtatás lehetőségét.
A Volánbusz jelezte, hogy a buszok csütörtökön a munkaszüneti napok, pénteken és szombaton a szabadnapok menetrendje szerint közlekednek.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14