Burkolatjavítást végeznek a következő napokban a 1111-es jelű dobogókői úton, ezért forgalomkorlátozásra kell készülni - jelezte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Hétfő reggeltől szerda délutánig dolgoznak a szakemberek a 1111-es dobogókői úton, ezért váltakozó irányú forgalomirányításra kell felkészülniük az arra haladóknak. A Közút szakemberei azt javasolják, hogy az arra közlekedők, ha tehetik, válasszanak alternatív útvonalat. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. évek óta úgy ütemezi a pilisi javítási, felújítási munkákat, hogy a legnagyobb hazai kerékpáros körverseny ideje alatt is megfelelő minőségű szakaszokon mérkőzhessenek meg egymással a versenyzők. Az elmúlt években szoros együttműködésben segítették így a Tour de Hongrie szervezőinek a munkáját. Az idén augusztus 29-én kezdődő verseny előtt Esztergom térségében több szakaszon is dolgozik majd a Magyar Közút az útburkolatok javításán. Az elmúlt hetekben több szakaszon végeztek burkolatjavítási munkákat. A 11-es főúton jelenleg 5 kisebb szakaszon, Pilismarót és Esztergom között van kijelölt munkaterület.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.