2020.08.07, 14:15
Online formában rendezik az idei Formula Student versenyt

A koronavírus-járvány miatt idén először online formában rendezik a Formula Student konstrukciós versenyt a győri Széchenyi István Egyetem főszervezésében, amelyen 15 ország 45 csapatának mérnökhallgatói vesznek részt - mondta az innovációs és technológiai miniszter a szombati döntőt ismertető sajtótájékoztatón.

Palkovics László a zalaegerszegi Zalazone tesztpályáról online bejelentkezve azt hangsúlyozta, hogy azért döntöttek a Formula Student online megrendezése mellett, mert ez a verseny egyike azon kiemelkedő innovációs versenyeknek, ahol a jövő mérnökei még egyetemi hallgatókként bemutathatják képességeiket, műszaki ismereteiket, kreativitásukat. A hagyományos, elektromos és önvezető autókkal egyaránt zajló versenynek másodszor ad helyet a ZalaZone Járműipari Tesztpálya. A megmérettetésnek 2007 óta van magyar résztvevője, az első hazai futamot pedig 2010-ben szervezték meg.
Szujó Zoltán miniszteri tanácsadó kiemelte, a Formula Student mozgalom kiváló példája annak, hogy hogyan lehet tágabb fogalomban megjeleníttetni az autómotor-sportot. A magyarországi versenyt március 24-én mondták le a koronavírus-járvány miatt – emlékeztetett Kiss Dávid, a Formula Student Eastet is szervező Járműmérnökök Egyesületének elnöke.
Az online verseny másfél hónapja tart, 105 bíró eddig a 45 csapat járművének megtervezését, hajtásláncát érintő koncepcionális módosításait és a résztvevő üzleti tudását bírálta el videós prezentációk alapján. A virtuális döntőt, a szimulációs versenyeket szombaton 8 és 21 óra között tartják, amelyet egy YouTube-csatornán élőben közvetítenek a győri egyetemről. Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja elmondta: korábban nem létezett az elektromotorok és a belsőégésű motorok mellett a hibrid kategória, de az online térben való verseny miatt ezt is megalkották, valamint az önvezető járművek kategóriáját. Utóbbi lebonyolításában a Massachusetts Institute of Technology (MIT) és a Technical University of Delft (TU Delft) segítettek egy szoftverrel. Ebben a kategóriában a járművek kizárólag a Zalazone tesztpályán versenyeznek.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14