úliusban több mint 12 ezer használt import személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami az előző hónaphoz képest 13 százalékos, az áprilisi mélyponthoz viszonyítva pedig 61 százalékos növekedés; ezzel a használtautó-import volumene már csak 6-7 százalékkal marad el a járvány kitörése előtti szinttől.
A JóAutók.hu internetes portál a DataHouse adatai alapján jelentette, hogy 2019 júliusához képest már csak tíz százalékos a piaci visszaesés, miközben áprilisban és májusban még 40 százalék körüli elmaradást mutattak a statisztikák a 12 hónappal korábbi értékekhez képest. A JóAutók.hu jelezte azt is, hogy az újautópiacon rosszabb a helyzet, a júliusban eladott 12 045 új személygépkocsi 21 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly ilyenkor. A közlemény szerint a vásárlók a koronavírus által okozott bizonytalanság miatt ebben az időszakban óvatosabban költenek, kevesebben vesznek drágább, új autót. A visszaesésben közrejátszik az is, hogy a gyártók tavaszi rendkívüli leállása miatt több márka esetében is meghosszabbították a szállítási határidőt, így számos személygépkocsit a vártnál később helyeztek forgalomba.
A használt autók növekvő forgalma azt is jelenti, hogy 2020-ban sem várható fordulat a hazai autópark átlagéletkorának alakulásában. A korosabb járművek arányának újbóli emelkedése miatt a tavalyi 14,4 éves átlagos életkor az idén várhatóan tovább nő, folytatva a 2007 óta tartó, 10,3 évről induló folyamatos öregedési tendenciát – idézi a közlemény Halász Bertalant, a JóAutók.hu vezérigazgatóját. Az első hét hónapban 77 280 használt autó érkezett az országba, 17 százalékkal kevesebb a 2019 hasonló időszakában regisztrált 92 721-nél. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 67 725 volt, 25 százalékkal maradva el az egy évvel korábbi 89 833-tól. A nagyvolumenű újautó eladásokat a folyamatosan emelkedő árak sem segítik.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.