Júniusban már 11,5 százalékkal több használt autó tulajdonosváltását regisztrálták hazánkban, mint egy évvel ezelőtt, és 66 százalékkal többet, mint áprilisban.
2020 első félévében 367 413 használt személyautó átírását regisztrálta a Belügyminisztérium, így az előző év azonos időszakához képest 5,7 százalékos az eltérés – derül ki a Datahouse Kft. által feldolgozott adatokból. Összevetve ezt az értéket más autópiaci mutatókkal, kifejezetten kedvező, hiszen ugyanekkor Magyarországon az új autók piacán 23,7 százalékos, a használtautó-behozatalnál pedig 17,8 százalékos volt a visszaesés. Katona Mátyás, az autonavigator.hu főszerkesztője használtautó.hu hirdetési portál közleményében felhívta rá a figyelmet, hogy az olcsóbb autók iránt csökkent a legkevésbé a kereslet. A vevők zöme továbbra is legfeljebb 3 millió forintig keres autót, a vírushelyzetben azonban az érezhetően felértékelődött személyes mobilitás miatt nőtt a legolcsóbb, a legfeljebb 500 ezer forintos tartományban autót keresők száma. A kereslet miatt a piac alsóbb szegmensében nem csökkentek az árak. A drágább modelleknél előfordulnak csökkenések, de az eladók zöme kitart az árak mellett, már csak azért is, mert az utánpótlás sem lesz olcsó, ugyanis az új autók piacán és az import terén tartós árnövelő tényező a 350 forint fölött ragadt euró. Az adatok szerint 2020 első felében legnagyobb számban Opel Astrák cseréltek tulajdonost, a második legnépszerűbb a Suzuki Swift volt, majd a Ford Focus és a Volkswagen Golf következett.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.