A megyei autópálya-matricák iránt erősödő kereslet azt mutatja, hogy idén nyáron a lakosság a koronavírus-járvány első hullámának lecsengése után inkább a belföldi utazásokat részesíti előnyben a külföldi kikapcsolódással szemben - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. első féléves adatai alapján
Az első hat hónapban 5,45 millió darab e-matricát vásároltak a Magyarországon a közlekedők, ebből 1,8 millió darabot tettek ki a megyeiek, jóval többet, mint a múlt év azonos időszakában. Darabszámban a növekedés a Pest, a Hajdú-Bihar és a Fejér megyei e-matricákból volt a legnagyobb, arányait tekintve viszont a Hajdú-Bihar megyeiből 14,2, a Baranya megyeiből 7,8, a Tolna megyeiből pedig 5,8 százalékkal több kelt el, mint tavaly ilyenkor. Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója kifejtette, hogy a koranyári időszak kedvező adatainak hátterében vélhetően az áll, hogy a koronavírus-járvány miatti óvatosság következtében a lakosság idén nyáron inkább a belföldi utazásokat, a balatoni nyaralást részesíti előnyben a külföldi kikapcsolódással szemben.
A NÚSZ összesítése szerint a legnépszerűbb megyei matrica továbbra is a Pest megyei, amelyből egymilliónál is többet vettek a közlekedők. A Fejér megyeiből több mint 200 ezret, a Győr-Moson-Sopron megyeiből 126 ezret vásároltak. A legkevesebb, mintegy 3 ezer darab a Veszprém megyeiből fogyott, de idén még ebből is többet vettek, mint tavaly ilyenkor. A NÚSZ közölte, 2020 első fél évében mintegy 10 milliárd forint értékben vásároltak megyei e-matricát a közlekedők, a múlt év azonos időszakának adataihoz képest összességében 1,3 százalékos volt a növekedés mind a darabszám, mind pedig az árbevételt tekintve.
A koronavírus-járvány első hullámának tetőpontján – a kedvező januári és februári értékesítés után – márciusban és áprilisban 30-40 százalékkal esett vissza a megyei e-matricák iránti kereslet, de májusban 9, júniusban pedig már 15 százalékkal több kelt el – ismertették. Májusban a Fejér, a Somogy és a Pest megyére vásárolt matrica darabszáma emelkedett a legnagyobb mértékben éves összehasonlításban, júniusban is hasonló volt a helyzet, akkor a Pest, a Fejér és a Győr-Moson-Sopron megyére érvényes e-matrica eladása ugrott meg a legjobban – tájékoztatott a NÚSZ Zrt.
Dugó várható Zuglóban
A Budapest Közút jelezte, hogy burkolatfelújítás miatt keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján.
Dugó várható Zuglóban
A Budapest Közút jelezte, hogy burkolatfelújítás miatt keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján.
Lánchíd-piknik
Budapesten szabadtéri programokkal várják az érdeklődőket május 26-án a második Lánchíd-pikniken délelőtt 10 órától este 20 óráig.
Lánchíd-piknik
Budapesten szabadtéri programokkal várják az érdeklődőket május 26-án a második Lánchíd-pikniken délelőtt 10 órától este 20 óráig.
Nyugtatók és kábítószer együtthatása
Az árokban kötött ki a bódult sofőr - videóval.
Nyugtatók és kábítószer együtthatása
Az árokban kötött ki a bódult sofőr - videóval.
Mossák a Rákóczi hidat szombaton
Budapesten folytatódik a Duna hidak tisztítása.
Mossák a Rákóczi hidat szombaton
Budapesten folytatódik a Duna hidak tisztítása.
Két hiba egy estére
Stoptáblánál okozott balesetet az ittas sofőr.
Két hiba egy estére
Stoptáblánál okozott balesetet az ittas sofőr.
Ez a megoldás mindenkinek fájna
Magyar Autóklub: a Fővárosi Önkormányzat 10-ből 6 autót kitiltana Budapest útjairól, ha bevezetné az idősebb autók behajtási korlátozását.
Ez a megoldás mindenkinek fájna
Magyar Autóklub: a Fővárosi Önkormányzat 10-ből 6 autót kitiltana Budapest útjairól, ha bevezetné az idősebb autók behajtási korlátozását.
Érdemes erre figyelni a városi parkoláskor
Mi az a kizárólagos lakossági parkolás? Aki nem ismeri, annak sokba kerülhet.
Érdemes erre figyelni a városi parkoláskor
Mi az a kizárólagos lakossági parkolás? Aki nem ismeri, annak sokba kerülhet.
Német szigor az utcai versenyzőkkel szemben
Versenyezgettek kicsit, végül autó nélkül tértek haza.
Német szigor az utcai versenyzőkkel szemben
Versenyezgettek kicsit, végül autó nélkül tértek haza.