A múlt héten hat halálos kimenetelű baleset történt Magyarország közútjain. A motoros szezont érezni a balesetet szenvedők megoszlásán.
A két héttel ezelőtti ijesztő statisztikai adatok után a múlt hét baleseti számai normalizálódtak. Persze ez nem jelenti azt, hogy nincs hová fejlődni, csak szerencsére nem folytatódott az a negatív tendencia, amelyet július első hete mutatott, a különösen gyászos hétvégével. A múlt héten 1456 baleset jutott a hatóságok tudomására, ezekből 362-ben történt személyi sérülés. 99 ember szenvedett el súlyos sérülést és hat halálos balesetben hatan vesztették az életüket.
Az első múlt heti halálos baleset Berettyóújfalu lakott területén kívül a 42-es úton történt július hetedikén reggel. Egy 64 éves férfi személygépkocsival lassított, a mögötte haladó 60 éves külföldi férfi tehergépkocsival nem tartott megfelelő követési távolságot és nekiütközött. A lökés hatására a személykocsi átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött az érkező 39 éves szintén külföldi férfi által vezetett nehéz tehergépkocsival. A balesetben a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt, a vétlen teherautós könnyű sérülést szenvedett.
A második halálos baleset tizedikén reggel történt. Bekecsen, Legyesbénye irányából haladt egy autó Szerencs felé, amely megfordulási szándékkal a menetiránya szerinti jobb oldali kerékpárútra húzódott, majd megállt. Megállás után elkezdte a fordulási manővert, de nem vette észre, így nem adott elsőbbséget az ellenkező irányból Legyesbénye irányába haladó motorkerékpárnak. A motoros a személyautó jobb első ajtajának ütközött, a motorkerékpárt vezető 61 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett , hogy a helyszínen az életét vesztette.
A harmadik múlt heti halálos baleset Seregélyes mellett a 62-es számú főút 30. km-szelvényében, július 10-én kora délután történt. Egy 64 éves férfi személyautóval áttért a menetiránya szerinti bal oldalra és ott összeütközött a szemből érkező 59 éves férfi által vezetett járműszerelvénnyel. A balesetben a személykocsi sofőrje a helyszínen meghalt, a teherautó sofőrje könnyű sérülést szenvedett.
Kóny közelében, lakott területen kívül, július 10-én késő délután történt a múlt heti negyedik halálos baleset. Egy 42 éves férfi motorkerékpárral nekiütközött egy 51 éves férfi által vezetett mezőgazdasági vontatóból és a hozzá kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénynek. A baleset során a motoros a helyszínen meghalt. A baleset oka a vizsgálat szerint, hogy a mezőgazdasági gép vezetője megszegte a balra kanyarodás szabályait.
Budapesten, a VIII. kerületben július 11-én virradó éjszaka történt a múlt heti ötödik baleset. Egy 47 éves férfi motorkerékpárral az adott kereszteződés a közlekedési lámpájának a tilos jelzése ellenére a kereszteződésbe behajtott és nekiütközött az ott szabályosan áthaladó 47 éves férfi által vezetett személykocsinak. A baleset során a motoros a helyszínen életét vesztette, míg a személyautó utasa, egy 22 éves férfi könnyű sérülést szenvedett.
Szintén 11-én történt a múlt heti hatodik halálos kimenetelű ütközés. Pinnye közelében a 85-ös főúton kora este egy 21 éves férfi személyautóval előzés közben frontálisan ütközött a szemből szabályosan érkező 29 éves férfi által vezetett személygépkocsinak. A baleset következtében a vétlen autó vezetője a helyszínen meghalt, 27 éves nő utasa, valamint az előző autó vezetője és 22 éves nő utasa súlyos sérüléseket szenvedtek.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.
