A múlt héten öt halálos áldozattal járó közúti balesetben hatan vesztették az életüket. Több motorosbaleset történt és vidéken gyakori a mezőgazdasági gépekkel való ütközés.
A sávelhagyásos balesetek továbbra is gyakoriak, de egyre több motoros is szerencsétlenül jár. A meleg időben megindult a fél ország, a kikapcsolódást keresők mellett az örömautózó-, élménymotorozó csoportok is kirajzottak. Főképp hétvégén nagyok a vezetési tudásbéli-, és tapasztalati különbségek, de a nyári időben hétközben is számítani kell a nyaralásra igyekvő, vagy épp nyaralásukat töltő, lassabban vezető, bizonytalanabbul közlekedő autósokra és motorosokra. Vidéki környezetben számítani kell a mezőgazdasági gépek gyakoribb előfordulására.
Múlt héten az első halálos baleset Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Berkesz közelében történt 22-én hétfőn. A 4-es számú főúton kora délután egy 56 éves, férfi személykocsival eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő 50 éves férfi által vezetett járműszerelvénnyel, ami az ütközés miatt egy további személyautónak is nekiütközött. A balesetet okozó autós az orvosi ellátás ellenére a helyszínen meghalt.
A második halálos baleset Mezőszilas lakott területén történt június 25-én késő délelőtt. Egy 61 éves férfi személyautóval lehaladt az út mellett húzódó kerékpárútra és elütötte az ott térdelő testhelyzetben betonozó 59 éves férfit, aki a helyszínen meghalt.
Június 27-én reggel történt a harmadik halálos kimenetelű baleset a múlt héten. Komárom közelében egy 36 éves férfi személyautóval áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött előbb egy 63 éves külföldi férfi által vezetett autóval, majd a mögötte szabályosan közlekedő 68 éves külföldi férfi vezette autóval. A baleset következtében ez utóbbi külföldi autó vezetője a helyszínen életét vesztette, utasa, egy 70 éves külföldi asszony a kórházba szállítást követően halt meg. A baleset okozója súlyos-, míg az elsőként ütköző autó vezetője könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálat szerint a vétkes sofőr elaludt vezetés közben.
Vasárnap két halálos kimenetelű baleset is történt, mindkettőt motoros szenvedte el. Dunaföldvár mellett a 6-os főúton, egy útkereszteződésben reggel egy 66 éves férfi az általa vezetett járműszerelvénnyel nem adta meg az elsőbbséget a motorkerékpárral érkező 60 éves férfinak, aki így a pótkocsinak csapódott és a baleset következtében a helyszínen meghalt.
A másik motorosbaleset a Bakonyban történt, Mindszentkála közelében a 7313. számú úton a kora délelőtti órákban. Egy 36 éves férfi motorkerékpárral egy jobbra ívelő útkanyarulatban áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol érintőlegesen ütközött a szemből érkező 37 éves nő által vezetett személykocsival, majd a mögötte szintén szabályosan közlekedő 50 éves férfi által vezetett autóval. A baleset következtében a motoros a helyszínen meghalt, a második autó utasa, egy 45 éves nő könnyű sérülést szenvedett.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
