Senkit nem érhet hátrány a közlekedési vizsgák tavaszi felfüggesztése miatt, miután az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) módosítja a közlekedési képzéssel, vizsgáztatással összefüggő jogszabályi határidőket.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a közleményében emlékeztetett: a járványügyi veszélyhelyzeti rendelkezésekkel összhangban 2020. március 19-től mintegy két hónapon át szüneteltek a közlekedési vizsgák. Így az érintett szolgáltatók, személyek nem tudták megszerezni, megújíttatni, meghosszabbíttatni a közlekedési bizonyítványokat és engedélyeket. A vizsgák május második felében a korlátozások fokozatos enyhítéséhez igazodva előbb vidéken, majd Budapesten és Pest megyében is újraindultak. Az elmúlt időszakban országszerte összesen mintegy 30 ezren vettek részt valamilyen vizsgaeseményen, a többség „B” kategóriás jogosítvány megszerzésére törekszik. A helyszíneken elővigyázatosságból csak korlátozott számban jelenhetnek meg a vizsgázók, ennek ellenére a veszélyhelyzet előtti időszakhoz képest nem nőtt a jelentkezést követő várakozási idő.
Az átmeneti felfüggesztés következtében például a közúti járművezetők esetében is előfordulhat, hogy egyes tanulók a képzés-vizsgáztatás területén jogszabályban rögzített határidőket nem tudják tartani, így akár a teljes képzés megismétlésére kényszerülhetnének. A forgalmi vizsga elmaradása akár féléves időveszteséggel, a képzési és vizsgadíjak újbóli befizetése több százezer forintos kiadással is járhatna. Az ITM ennek elkerülésére rendezte a képzéssel, vizsgáztatással összefüggő határidőket a közúti, vasúti és vízi közlekedésben is.
Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a közleményben kiemelte: „a rendeletmódosításnak köszönhetően a vizsgák szüneteltetése miatt önhibáján kívül senki nem kerülhet hátrányos helyzetbe, senkit nem terhelhet indokolatlan többletköltség és időráfordítás. A legtöbbeket érintő változás, hogy a közúti járművezető-képzési határidők, ha azok a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy annak megszűnését követő 15 napon belül járnak le, a veszélyhelyzet megszűnését követő 180. napig meghosszabbodnak”.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.