Kedd éjféltől Magyarország, Szlovákia és Csehország megnyitják határaikat egymás állampolgárai számára.
Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere Kolozsváron, a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy abban állapodott meg a cseh és a szlovák kollégájával, hogy kedd éjféltől azon magyar, szlovák és cseh állampolgárok számára teszik lehetővé országaikban való karanténmentes beutazást, akik tartózkodása a másik ország területén nem haladja meg a 48 órát. „Mi megengedjük a szlovákoknak, hogy 48 órát Magyarországon töltsenek karanténkötelezettség nélkül, a szlovákok ugyanezt megengedik a magyar állampolgároknak. Ugyanez van cseh-szlovák vonatozásban, és ugyanez lesz magyar-cseh vonatkozásban” – részletezte a miniszter.
A közép-európai bonyolult viszonyokat jelző technikai információként tette hozzá: amikor magyar állampolgár Csehországba utazik, azt a szlovákok megengedik, azonban a visszafelé utat már nem engedik meg a saját területükön, ezért azt Ausztria felé kell majd megejteni a magyar állampolgároknak. Ugyanez a helyzet a Magyarországról hazautazó csehek vonatkozásában is. Szijjártó Péter ismertette, hogy az egyeztetéseket azután folytatta le a szlovák és a cseh kollégájával, miután hétfőn Magyarország és Szerbia megállapodott arról, hogy a két ország állampolgárai korlátozások nélkül járhatnak át a magyar-szerb határon, és Orbán Viktor miniszterelnök a szlovák kollégájával folytatott megbeszélés után erre utasította.
Arra az újságírói kérdésre, hogy várható-e ilyen megállapodás Romániával is, Szijjártó Péter elmondta: Romániával egyelőre nem tárgyaltak a korlátozások feloldásáról, mert a két ország közötti epidemiológiai helyzet nincsen egyensúlyban. „Remélem, hogy hamarosan lesz lehetőség arra, hogy ilyen típusú tárgyalást folytassunk Romániával is. Nekünk is az az érdekünk, hogy a határon túli magyar közösség tagjai a legszorosabb kapcsolatot tudják tartani az anyaországgal, és a határmentén élő közösségek tagjai élő kapcsolatban lehessenek” – fogalmazott a miniszter.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.