Ma megkezdődnek a hivatásos járművezetői vizsgák is. A jelentkezések alapján ezen a héten mintegy 450-en tesznek gépjárművezető képesítő vizsgát, míg a gépkezelői gyakorlati vizsgázók száma közel 850 fő lesz - tudatta az Innovációs és technológiai Minisztérium.
Az Innovációs és technológiai Minisztérium (ITM) közleményében leírta, hogy vidéken május 11-én, Budapesten és Pest megyében május 18-án indultak újra a március közepén felfüggesztett közlekedési vizsgák, vizsgálatok és utánképzések. A közleményben Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „Az elmúlt két hétben a különböző kategóriákban országszerte összesen 9500 fő adott számot felkészültségéről. A legtöbb jelentkezőt a +B+ kategória vonultatta fel, közel 3500 elméleti és 2600 gyakorlati vizsgázóval. Budapesten és Pest megyében egy hét alatt mintegy 450 fő vizsgázott.”
Az államtitkár hozzátette: „a május 11-e óta sikeres vizsgát tevők aránya valamennyi kategóriában meghaladta a leállás előtti időszak átlagát. E mutató az elméleti vizsgák esetében 67-ről 71 százalékra, a gyakorlati vizsgák esetében pedig 47-ről 51 százalékra javult.” Kiemelték, hogy a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont az újraindulás óta csak azokon a helyszíneken szervez vizsgákat, vizsgálatokat és utánképzéseket, ahol járványügyi szempontból biztonságos körülményeket tud teremteni. A részvétel fontos feltétele a védőfelszerelés (maszk és kesztyű) viselése, az óvintézkedések részeként a társaság korlátozza a résztvevők számát. A csökkentett kapacitás ellenére a korábbi időszakhoz képest nem nőtt a várakozási idő: a vizsgázók a jelentkezést követően jellemzően 1-2 héten belül kapnak időpontot. Mától elindulnak a hivatásos járművezetői vizsgák is. A jelentkezések alapján ezen a héten mintegy 450-en tesznek gépjárművezető képesítő vizsgát, míg a gépkezelői gyakorlati vizsgázók száma közel 850 fő lesz
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
