A Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja és a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke kommentálta az új állami elektromos jármű vásárlási támogatást.
A héten bejelentettek szerint az új állami támogatási rendszerben újra kaphatnak támogatást a villanyautó-vásárlók. 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás kérhető a 11 millió forintnál olcsóbb, tisztán elektromos üzemű (tehát nem a hibrid) autókra. A Magyar Lízingszövetség és a Gémosz (Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége) üdvözölte az új támogatási rendszert a gazdaságélénkítő hatása miatt, mivel Magyarországon a koronavírus-járvány hatására 17 százalékkal csökkentek az újautóeladásokkal.
Az új állami támogatási rendszerben értékhatás lépcsőket is bevzettek, a maximális támogatás a legfeljebb 11 millió forintos új, tisztán elektromos autókra kérhető, a 11-15 millió forintba kerülő új villanyautókra fél millió forint az elérhető vissza nem térítendő támogatás igényelhető. A támogatás mind pénzügyi, mind operatív lízing igénybe vétele mellett is pályázható. Pesti Tímea, a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja kifejtette, hogy az alsó ársávban megnövelt állami támogatás miatt az elektromos autó használatának teljesköltség-mutatója (tehát az az érték, amely kifejezi egy autó összes költségét a használat ideje alatt) versenyképes, sőt, kedvezőbb lehet a hagyományos motorral szerelt autókhoz képest. „Ez mind a magánszemélyek, mind a cégek, mind a flottaüzemeltetők számára vonzóbbá teszi a villanyautókat” – tette hozzá a Magyar lízingszövetség szakembere.
Gablini Gábor, a Gémosz elnöke pedig arról beszélt, hogy az új támogatási rendszer igazságosabb az olcsóbb autók intenzívebb támogatása miatt, így jóval szélesebb kör számára válnak elérhetővé a villanyautók. Kiemelte azt is, hogy a pályázati rendszer az eddiginél egyszerűbb lesz és a támogatást gyorsabban kapják meg az érintettek. Elmondta még, hogy Magyarországon az idei első negyedévben összesen 517 új, tisztán elektromos autót helyeztek forgalomba az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) adatai szerint, ez közel 36 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben. Tehát a villanyautóknál növekedés történt, szemben a teljes újautó-piacon mért – a koronavírus-járvány miatti kereslet visszaesésből adódó – márciusig még csak 5, de áprilisig már majd 17 százalékos csökkenéssel. Persze az új villanyautók részesedése a teljes piacon még alacsony, de hosszabb távon, várhatóan egyre nagyobb szelet jut majd nekik.
Pesti Tímea, a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja azt mondta: A villanyautókra vonatkozó új támogatási rendszer miatt a vállalati flottákban is növekedhet az elektromos autók részesedése, ahol a lízingfinanszírozás és a flottakezelés hagyományosan erős, így a lízingcégek számára is egyre fontosabb ez a trend.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
