2020.05.15, 12:14
Ausztria nyit, a volánbusz újraindítja külföldi járatait

Ahol adott rá a lehetőség, ott a Volánbusz újraindítja külföldi járatait. A járványhelyzet miatti korlátozások okán komoly bevételkiesést kalkuláltak, mielőbb csökkentenék a hiányokat.

Néhány 100 millió forintnyi többletköltséget okozott a koronavírus-elleni védekezés a Volánbusznak, és több milliárdot veszítettek az utasok számának csökkenése miatt – mondta a közlekedési társaság elnöke, Dávid Ilona pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Mintegy 170 ezernyi szájmaszkot, valamint 775 ezer kesztyűt osztottak ki a kollégáik között, és több mint 80 ezer liternyi fertőtlenítőszert használtak fel. Ugyanakkor az utasok és a munkavállalók egészségét védő intézkedéseket fenn szeretnék tartani a jövőben is.     Az elnöknő megjegyezte, hogy, amikor a kijárási korlátozást bevezették, akkor az utasaik több mint 80 százalékát elveszítették, így drasztikusan csökkent a jegybevétel is, viszont ezzel párhuzamosan – a tanszüneti menetrend miatt -, csak 10 százalékkal csökkent a kapacitásuk, vagyis minimális volt a költségcsökkenés. Dávid Ilona elmondta azt is, arra számítanak, hogy idén már nem is normalizálódik a helyzet a 2019-es szinthez képest. Kitért arra is, a határzár miatt külföldre nem szállítottak utasokat az elmúlt hónapban, de most Ausztriába újra elindulhatnak a járatok.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14