Új kerékpársávot alakítanak ki Budapesten a XI. kerületi Villányi úton. A kialakítandó 1,7 kilométeres szakasz közvetlenül csatlakozik majd a Bartók Béla úti kerékpársávokhoz.
A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint az új kerékpársáv kialakításának munkálatai hétfőn kezdődnek, az átalakítással nem csökken az autók által használható forgalmi sávok száma. A Móricz Zsigmond körteret és a Budaörsi utat összekötő új szakasszal biztonságosabban megközelíthetővé válnak a Villányi út mentén található MOL Bubi gyűjtőállomások. A Fővárosi Önkormányzat folyamatosan figyeli majd az új sávok használatát, azok végleges kialakításáról a többi szakasszal egyszerre, várhatóan nyár végén döntenek majd. A Fővárosi Önkormányzat március végén határozta el, hogy ideiglenes kerékpársávokat alakít ki a koronavírus-járvány terjedésének lassításáért. Ennek eredményeként a Bartók Béla út Móricz Zsigmond körtér és Tétényi út közötti szakaszán, a Tétényi úton a Bartók Béla út és az Etele út között, az Üllői út Kálvin tér és a Könyves Kálmán körút közötti szakaszán és a Nagykörúton az Üllői út és a Váci út között hoztak létre kerékpársávokat mintegy 20 kilométer hosszan.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.