Két halálos baleset történt a múlt héten Magyarország közútjain. Azonban mindkét baleset oka egyedi volt.
A május első hétvégjével záruló utolsó áprilisi héten 865 olyan baleset történt a közútjainkon, amely a rendőrség tudomására jutott. Ebből a számból 208 járt személyi sérüléssel, ezen belül 63 súlyos-, és 143 könnyű sérülés történt. Két baleset volt halálos kimenetelű, egy-egy áldozattal, mindkét eset egyrésztvevős volt.
Április 29-én késő délután Salköveskút közelében egy 58 éves férfi feltehetően rosszul lett az autóban, elvesztette az uralmát a jármű fölött és lehajtva az útról fának ütközött. A sofőr a helyszínen meghalt. A másik baleset földúton történt Lánycsók lakott területén kívül. Egy 55 éves férfi munkagéppel árokba hajtott és felborult. A vezető beszorult a roncs alá és a helyszínen meghalt.
Bár az utóbbi esetben a vizsgálat eddigi állása szerint gondatlan vezetés miatt történt a baleset, mégsem mondhatjuk, hogy a klasszikus és gyakori baleseti okok voltak a kiváltóak a két tragédiában. Tehát gyorshajtás, az elsőbbségadási-, vagy a kanyarodás szabályainak a megszegése a múlt héten nem okozott halálos kimenetelű balesetet. Tehát lehet így is autózni, bár a forgalom még jóval elmaradt a veszélyhelyzet kihirdetése előtt megszokottnál, azonban csütörtöktől egyre fokozódó gépjárműforgalmat tapasztaltunk. Odafigyeléssel nem lehetetlen, hogy a baleseti számokat lejjebb szorítsuk!
(a fenti fotó nem az említett balesetekről készült, csak illusztráció)
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.