2020.04.27, 07:21
A Nagykörút is a bringásoké lesz Budapesten

Hétfőn elkezdték a munkát a budapesti Nagykörút Üllői út és Váci út közötti szakaszán kialakítandó újabb fővárosi ideiglenes kerékpársávon.

A Nagykörút józsefvárosi, erzsébetvárosi és terézvárosi szakaszán felfestéssel jelölik a kerékpársávot mindkét irányban. Folyamatos haladásra csak a bringások használhatják, más jármű csak jobbra kanyarodáshoz való besoroláskor, vagy más manőverezés miatt hajthat rá, elsőbbséget adva a kerékpárosnak. A BKK tájékoztatása szerint a Nagykörút érintett, három kilométeres szakaszán az autók átmenetileg egy sávon közlekedhetnek, de a jelentősen visszaesett forgalom miatt „érdemi közúti torlódásokra” nem számítanak. A társaság szakemberei a forgalom alakulását folyamatosan figyelik majd, szükség esetén beavatkoznak. (A Fővárosi Önkormányzat március végén döntött úgy, hogy ideiglenes kerékpársávokat alakít ki fontos útvonalakon, így a Bartók Béla úton, a Tétényi úton, az Üllői úton). A nagykörúti kerékpársáv kialakításának munkálatai a KRESZ-táblák kihelyezésével kezdődnek, majd hétfő este a burkolati jelek felfestésével folytatódnak. A BKK azt írta, hogy az ideiglenes forgalmi állapot várhatóan szeptemberig marad fenn.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14