2020.04.17, 10:22
Felére esett az eladott új autók száma az EU-ban

Kevesebb mint a felére csökkent a koronavírus-járvány miatt a forgalomba helyezett új személyautók száma márciusban az Európai Unióban.

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 27 tagállamában 567 ezer 308 személygépjárművet helyeztek forgalomba márciusban, 55,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Februárban még 7,4 százalékra, januárban pedig 7,5 százalékra rúgott a visszaesés éves összevetésű üteme. A márciusi visszaesés üteme minden eddigi rekordot megdöntött, abszolút értékben nézve pedig 1990 óta ez volt a legrosszabb márciusi hónap.
Az első negyedévben 2 millió 480 ezer 855 új autót adtak át tulajdonosának az unióban, 25,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A járvány terjedését korlátozó szigorú intézkedések keretében március második felében a legtöbb autókereskedő szalon bezárt az EU-ban. Minden uniós országban csökkent márciusban a forgalomba helyezett autók száma, a legnagyobb mértékben, 85,4 százalékkal a járvány által leginkább sújtott Olaszországban. Franciaországban 72,2 százalékkal, Spanyolországban 69,3 százalékkal, Németországban pedig 37,3 százalékkal csökkentek az eladások. Az első negyedévet tekintve Olaszországban 35,5 százalékos, Franciaországban 34,1 százalékos, Spanyolországban 31 százalékos, Németországban pedig 20,3 százalékos volt a csökkenés mértéke.
Magyarországon a márciusban átadott új autók száma éves összevetésben 14,3 százalékkal, 11 ezer 478-ra esett. Az első negyedévben 32 ezer 670 új autó talált gazdára, ami 4,9 százalékos csökkenést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. Piaci részesedés szerint a legnagyobb európai gyártó (29,0 százalékos aránnyal) a német Volkswagen-csoport márciusban több mint 164 ezer személyautót helyezett forgalomba, ami 46,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Január-márciusban 19,1 százalékkal 660 ezerre esett a csoporthoz tartozó márkák értékesítése. Ezen belül az Audi márciusban 46,8 százalékkal kevesebb, 32 ezer 81 új személyautót adott át, míg az első negyedévben 18,8 százalékkal 123 ezer 98-ra csökkent az értékesített autóinak száma.
Piaci részesedés szerint sorrendben az autógyártók közül a Volkswagent követő PSA-csoport (Peugeot, Citroen, Opel/Vauxhall, DS) 68,1 százalékkal, a francia Renault 64,7 százalékkal, a Hyundai-csoport 42,5 százalékkal, a BMW-csoport 40,7 százalékkal, a Fiat-Chrysler 76,6 százalékkal, a Toyota 41,2 százalékkal, a Daimler 39,4 százalékkal, a Ford 65,1 százalékkal, a Nissan 60,3 százalékkal, a Volvo 33,2 százalékkal, a Mazda 67,8 százalékkal, a Mitsubishi 52,1 százalékkal, a Jaguar Land Rover csoport 61,3 százalékkal, a Honda pedig 67,5 százalékkal kevesebb új személyautót engedett ki az utakra márciusban.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14