2020.04.16, 05:21
Május 31-ig nem lehet autóversenyt rendezni Magyarországon

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöksége a szerdai ülésén úgy döntött, hogy egy hónappal, május 31-ig meghosszabbítja a hazai versenyek megrendezésére vonatkozó tiltását.

„A határozat értelmében a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása céljából, a kormány döntéseivel összhangban, május 31-ig biztosan nem kerül sor semmilyen autóversenyre az országban” – mondta Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke. A sportvezető az MTI-nek elmondta, hogy ezzel párhuzamosan dolgoznak azon, hogy a versenynaptárt átszervezzék, ugyanakkor nemcsak a hazai események, hanem a Magyarországra tervezett nemzetközi futamok sorsáért is aggódnak. Hozzátette, a szövetség elnöksége május 15-én újra értékelni fogja az aktuális helyzetet, és ha szükséges, további döntéseket hoz. „A naptár módosításainak kérdésében folyamatosak az egyeztetések az érintettekkel, és közben a nemzetközi szövetség, a FIA döntéseit is figyelemmel kísérjük, mert a hazánkba tervezett nemzetközi események közül többet már érintett a járvány miatt kialakult helyzet” – mondta Oláh Gyárfás. „Felkértük a legnépszerűbb magyar autóversenyzőket, valamint az autósportban dolgozókat, hogy egy közös videóüzenetben buzdítsuk otthon maradásra az állampolgárokat, és hívjuk fel a figyelmet a meghirdetett intézkedések betartásának fontosságára. Nagy örömünkre sokan szívesen részt vettek ebben” – nyilatkozta az MNASZ elnöke. A szövetség Facebook-oldalára feltöltött videóban többek között Baumgartner Zsolt volt Forma-1-es versenyző, Kiss Norbert kétszeres Eb-győztes kamionversenyző, Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Turán Frigyes rali Európa-bajnoki futamgyőztes, Vincze Ferenc magyar ralibajnok és a ralikrosszban kétszeres Európa-bajnok Szabó Krisztián is megszólal.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14