Március második hetében 2 milliárd forinttal kevesebb összeg folyt be az állami költségvetésbe az útdíjakból (e-matrica, e-útdíj) az előző év azonos időszakához képest.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. közlése szerint az e-matrica eladások csökkentek a leglátványosabban: márciusban ezekből 415 ezerrel kevesebbet vásároltak, mint egy évvel korábban, így a számuk a 2019 márciusában értékesített mennyiségnek az 57 százalékára zuhant.
Az év harmadik hónapjában mintegy 30 százalékkal esett vissza éves összevetésben az e-matricát használó gépjárművek (személyautók, buszok, motorok) forgalma. A tehergépjárműveknél a forgalomcsökkenés szinte elhanyagolható, mindössze 1 százalékos volt. A NÚSZ adatai szerint azon a héten, amikor kihirdették a veszélyhelyzetet (március 11.) 525 ezerrel csökkent az e-matricás járművek áthaladásának száma a tavalyi időszakhoz viszonyítva. A következő héten, amikor bejelentették a határzárat, valamint megjelent az iskolák és üzletek zárva tartásáról szóló kormányrendelet, 2,5 millióval, a kijárási korlátozás bevezetése (március 28.) után pedig már 3,2 millióval kevesebb áthaladást regisztráltak a NÚSZ telepített kamerái.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.