2020.04.01, 15:58
Intelligens forgalomirányítással a dugók ellen

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) több mint 577 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg új forgalomirányítási rendszer fejlesztésére a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. vezette konzorciumnak.

A forgalomirányítási rendszer reformját célzó projekt összköltsége meghaladja az 1 milliárd forintot. A Főmtervhez konzorciumi tagként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) is csatlakozott. A Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása című kiírást 45 milliárd forintos keretösszeggel hirdette meg az NKFI Hivatal kutatóintézetek, vállalati kutatóhelyek és vállalkozások számára. A Főmterv és a BME fejlesztése digitálisan az eddigieknél hatékonyabb döntéstámogató rendszert hozna létre összekapcsolt adatforrások hasznosításával. A hagyományos forgalomirányítás tapasztalatok alapján dolgozik, és általános megoldásokat javasol, míg a projekt eredményeként megszülető rendszer új szemléletű közlekedésszervezési stratégiát alkot. A Főmterv 1950-ben alakult, majd a rendszerváltást követően, 1992-ben a dolgozói vásárolták meg. A tervező vállalat az elmúlt évtizedek során részt vett többek között a négyes metró építésében, a hármas metró és a Széll Kálmán tér felújításában, számos fővárosi és vidéki út-, híd-, közmű- és vasúttervezésben. Nettó árbevétele a nyilvános cégadatok szerint 2017-ben megközelítette az 5 milliárd forintot, 2018-ban a 6,5 milliárd forintot. Adózott eredménye ugyanekkor 94,6 millió forintról 132 millió forintra nőtt.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14