Magyarországon jelenleg 5100 kilométer kerékpározásra kijelölt út, 4000 kilométer pedig önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút található.
A 2014-2020 közötti európai uniós fejlesztési időszakban komoly kerékpárút-hálózati fejlesztések várhatók 200 milliárd forint értékben. Ezen összegből 2100 kilométernyi önálló kerékpárút építhető, további 2100 kilométer nyomvonalat pedig meglévő kisforgalmú közutakon alakítanak ki táblázással, felfestéssel. Így a teljes kerékpározható úthálózat hossza 2030-ra eléri a 15 000 kilométert. Az ITM államtitkára, Schanda Tamás példaként említette, hogy most zajlik a Tiszafüred-Poroszló kerékpárút kiépítése, amellyel a Tisza-tó teljesen körbetekerhetővé válik, továbbá tart a Balatoni Bringakör egyes szakaszainak fejlesztése és a Budapest-Etyek kerékpárút kiépítése.
Az államtitkár említette, hogy pár hete adták át a tárcánál a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely címeket a pályázatokon legjobb teljesítményt nyújtó önkormányzatoknak és cégeknek. A szaktárca az idén is meghirdeti a Kerékpárral 7 határon át pályázatot, a héten megjelenő kiírásra egy vagy több napos, határátlépéssel együtt járó kerékpáros túraprogrammal lehet pályázni. A kiírásra magyarországi, valamint határon túli egyesületek, közalapítványok, települési önkormányzatok vagy intézményeik pályázhatnak. A támogatásra 28 millió forint keret áll rendelkezésre, pályázatonként legfeljebb félmillió forint nyerhető el olyan költségekre, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a programhoz, hozzájárulnak a kerékpáros rendezvény céljainak eléréséhez.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.