Hadat üzen a vezetés közben kézben tartott mobiltelefont használóknak Sydney kormányzata. December elsejétől innovatív kamerarendszer ellenőrzi az autósokat.
Ausztrália New South Wales államában december elsejétől új kamerarendszer kezdi meg a működését, amelyet kifejezetten a vezetés közbeni telefonálás felderítésére és rögzítésére fejlesztettek ki. A rendszer mobil- és fixen telepített, nagy felbontó képességű digitális kamerákból áll, amelyek segítik a rendőrséget a mobilozás visszaszorítására irányuló közúti ellenőrzésein.
A kamerák nappal és éjszaka is értékelhető felvételeket tudnak rögzíteni a jogsértésről – bármilyen időjárási körülmények között! A program mesterséges intelligenciát használ a képek automatikus értékelésére. A rögzített kép a szabályszegésre koncentrál, a személyiségi jogok okán a képen a jármű utasának az arca nem látható. Az „álpozitív” felvételek és eljárások megelőzése érdekében a képeket vizsgáló csoport is átnézi az első hónapokban.
Az első három hónapban az új kamerák segítségével tetten ért sofőrök csak figyelmeztetést kapnak, de a türelmi időszak lejárta után a szankció sem marad majd el. A szabálytalanul mobilozó sofőr 344 ausztrál dollár (kb. 71 000 Ft) pénzbüntetésre, továbbá 5 büntetőpont kiszabására számíthat, de ha a szabályszegést úgynevezett iskolai övezetben, azaz tanintézet, óvoda, vagy bölcsőde közelében követi el, akkor a pénzbüntetés összege 457 dollárra (kb. 95 000 Ft) emelkedik. Amennyiben rendőr éri tetten a mobilozó járművezetőt, akkor nincs türelmi időszak, a büntetést azonnal kiszabják.
Végezetül: mi minősül jogellenes telefonhasználatnak vezetés közben a kontinens-országban? Gyakorlatilag az okostelefonok bármely applikációjának a kézből való használata, ide értve a telefonhívás kezdeményezését és fogadását, szöveges üzenetek írását, a fényképezést, szelfizést, böngészést, a zenehallgatást, a GPS, valamint más, közlekedést segítő applikációk használatát. A telefont a sofőr csak akkor használhatja, ha a készülék fixen rögzített a műszerfalhoz és kihangosítóra van kapcsolva. További lehetőség Bluetooth-headset, vagy más hasonló megoldás alkalmazása, a lényeg, hogy a sofőr kézzel nem érinti meg a telefon készüléket. A kezdő vezetők, valamint az ideiglenes jogosítvánnyal rendelkezők számára a vezetés közbeni telefonhasználat valamennyi módja tiltott.
Részlegesen feloldják a kamionstopot
A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.
Részlegesen feloldják a kamionstopot
A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.
Jó az irány
Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.
Jó az irány
Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.
Együttműködőket keresnek
Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.
Együttműködőket keresnek
Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.
Népszerűtlen rolik
Az elektromos rollerek használatának korlátozására készül Kaposvár.
Népszerűtlen rolik
Az elektromos rollerek használatának korlátozására készül Kaposvár.
Nem sietnek befizetni
600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval.
Nem sietnek befizetni
600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval.
A Speedmarathon eredményei
Speedmarathon a neve a 24 órán át tartó sebességmérési akciónak. Legutóbb április 16-án, reggel hat órától tartottak így országos sebességellenőrzést.
A Speedmarathon eredményei
Speedmarathon a neve a 24 órán át tartó sebességmérési akciónak. Legutóbb április 16-án, reggel hat órától tartottak így országos sebességellenőrzést.
Csökkentek a biztosítási díjak
A kgfb-díjak 16, a casco 9 százalékkal csökkent az első negyedévben.
Csökkentek a biztosítási díjak
A kgfb-díjak 16, a casco 9 százalékkal csökkent az első negyedévben.
Sok felvétel készült
Az elmúlt héten tartott országos sebességellenőrzési akció hálóján sok gyorshajtó fennakadt.
Sok felvétel készült
Az elmúlt héten tartott országos sebességellenőrzési akció hálóján sok gyorshajtó fennakadt.
