Hiábavalónak tűnik minden erőfeszítés. Nem telik el úgy nap, hogy valaki ne halna meg az utakon. Egy gyerek, egy anya, egy apa, egy barát. Olykor egy nap többen is. Október gyalázatos volt ebből a szempontból. 71-en haltak meg.
Mindent mérlegelni kell. Azt is, amit az utakon teszünk. Agresszíven viselkedjünk? És a munkahelyen, az üzletekben, otthon agresszíven viselkedünk? Ha nem, akkor az utakon miért igen? Még átcsúszni a sötétsárgán, erőszakosan besorolni: kifejezhető értékes időben a nyereség, vagy csak az ideges embert nyugtatja meg a gondolat, hogy végre ő szerzett egy kis előnyt akár a másik kárára? Fontos tudatilag is ott lenni az autóban. Hiszen nagyon veszélyes üzem, még a legkisebb autók is egy tonnásak. Legalább egy tonna fém mozog az akaratunk szerint. Mindenki tanult fizikát.
A statisztika 3 legfőbb tényezőt nevez meg a halálos balesetek okaként: gyorshajtás, elsőbbség meg nem adása és a kanyarodási szabályok megszegése. És az okok okai? Hiányosságok a vezetési tudásban, a szabályismeretben, de legtöbbször inkább felelőtlenséget. Idén már több, mint 500 horrortörténetet tudnánk elmesélni. Majdnem mind megelőzhető lett volna. A helyszínre érkező kollégáink nem csak a szétroncsolt testeket látják, hanem a megroppant életeket is. Mert mindig ők a rossz hír vivői. Nem kellett volna így lennie…! – mormolják magukban, amikor a rájuk meredő könnyes szemekbe néznek. És igen, lehetett volna másképp is. És lehet is, ha jól választod meg a sebességet. Ha bekötöd a biztonsági övet. Ha elsőbbséget adsz. Ha kivilágítod az autót. Ha megfelelő gumit veszel. Ha nem ülsz ittasan az autóba. Ha nem taszítod le az előtted lévőt a pályáról. Ha nem szelfizel. Ha nem menetközben élőzöl…
Úgyhogy nagyon kérünk: NE HÍVD KI A SORSOT!
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.