2019.11.21, 05:34
Nagyon elszaladtak a kötelező felelősségbiztosítási díjak

Az autósok meglepő számokat látnak az évvordulós kötelező felelősség biztosítási tájékoztatóikon. Bonusz emelkedés mellett is nem ritka a 30 százalékos díjemelés. A személyautók mellett a fuvarozókat is sújták a magas díjak.

A leghatározottabban cáfolja a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) a Magyar Biztosítók Szövetsége állítását, amely szerint az „itthoninál csak Romániában és Litvániában alacsonyabbak a kgfb-díjak”. Az MKFE egy elismert nemzetközi piackutató céggel készíttetett elemzést, amely 10 országban vizsgálta a közúti személy- és áruszállító vállalkozások versenyképességét befolyásoló tényezőket, köztük a kgfb-díjakat is. A vizsgált országok közül csak Németországban magasabbak a tehergépjárművek, pótkocsik és autóbuszok kgfb-díjai, míg a Magyarországot követő Litvániában kb. a fele, Bulgáriában a harmada, Szlovákiában és Romániában pedig a hatoda a kgfb-díj a hazai áraknak.
Az MKFE fontosnak tartja, hogy a nemzetközi biztosítók a hasonló gazdasági és baleseti mutatókkal rendelkező országokban azonos feltételekkel kínálják termékeiket. Jelenleg nincs hivatalos statisztika, amely indokolná a kgfb-díjak drasztikus különbségét pl. Szlovákia, Románia, Litvánia és Magyarország tekintetében. Az MKFE ezért felkéri a Gazdasági Versenyhivatalt, hogy haladéktalanul kezdje meg a biztosítási piac átvilágítását, a Pénzügyminisztériumot pedig arra, hogy vizsgálja felül a biztosítási adó intézményét. Ez az adónem Lengyelországban, Litvániában, Németországban, Ausztriában és Szerbiában ismeretlen, Szlovákiában pedig 0%-os az adókulcs, míg Magyarországon a kgfb esetében 7, a CASCO biztosításoknál 15% az adóráta.

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.