Hollandia a nitrogénszennyezés csökkentése okán 100 km/óra értékre csökkenti a gépjárművek legnagyobb megengedett sebességét - jelentette be Mark Rutte miniszterelnök.
Hollandia évek óta túllépi az Európai Unió nitrogén-kibocsátási határértékeit. Emiatt a holland kormányt májusban bírósági határozat kényszerítette cselekvésre. A levegőben található nitrogén oxidok (NOx) elsősorban az autókból, teherautókból és az építőiparban használt nehéz dízelüzemű haszongépjárművekből származik – emiatt építkezéseket is leállítottak. A miniszterelnök Rutte szerint a sebességkorlátozás „pocsék lépés”, amely senkinek sem tetszik, de ez járul hozzá a legjobban a kibocsátás csökkentési célok eléréséhez. Biztosítani kell ugyanakkor, hogy Hollandia „ne zárjon be”, és meg kell akadályozni a munkahelyek elvesztését is – mondta. Bejelentette továbbá, hogy az elkövetkező hónapokban további intézkedéseket tesznek az Európai Unió kibocsátási határértékeinek teljesítése érdekében. Hollandiában az egy főre eső nitrogén-kibocsátás az EU átlagértékének négyszerese, ennek becslések szerint 61 százaléka származik a mezőgazdaságból.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.