2019.03.14, 13:06
Tehermentesít majd az új komáromi Duna-híd

180 kilométeres kerülőtől is megszabadíthatja majd a kamionsofőröket a várhatóan jövőre elkészülő, új komáromi Duna-híd. Ez környezetvédelmi és közlekedésbiztonsági szempontból is jótékony hatással lesz a térségre.

Így lehet 600 méteren 180 kilométert nyerni – gőzerővel építik az új komáromi Duna-hidat. Régóta tervezték, és végül 2017 augusztusában el is kezdték építeni Komáromnál az új, Magyarországot és Szlovákiát összekapcsoló Duna-hidat, amely kis túlzással alapjaiban változtatja meg az észak-nyugati régió közlekedését: települések és kistérségek sokasága szabadulhat meg jelentős tranzitforgalomtól.

Legtöbb gond – egyebek mellett balesetveszély, zaj- és környezetterhelés – forrása ugyanis ma még az: a nehézgépjárművek számára Vámosszabadi és Letkés települések között nincs átkelési lehetőség a Dunán és az Ipolyon. Legközelebb Vámosszabadi és Parassapuszta határátkelőhelyeken lehetséges az áthaladás. Komáromban ugyan ott a régi átkelő, az Erzsébet híd, ám azon 20 tonnás össztömeg-korlátozás érvényes. Emiatt bizonyos esetekben mintegy 180 kilométeres kerülőre kényszerülnek a fuvarozóknak.

Az új átkelő persze nem csak a teherforgalom miatt lesz fontos: A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatás szerint ma mintegy 9000 egységjármű a forgalom az Erzsébet hídon, amely ráadásul Komárom és Révkomárom belsejébe vezeti a kocsikat és a napi 300 darab 20 tonna alatt teherautót.

Az új Duna-híd megépülése után közvetlen teherforgalmi kapcsolat jön létre Komáromnál Magyarország és Szlovákia között. Várhatóan kisebb lesz a teherforgalom az M1-es autópályán Győr és Komárom között, valamint a vámosszabadi meg a parassapusztai határátkelőnél – írta érdeklődésünkre a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A társaság kiemelte: A híd és az új, komáromi déli elkerülő-szakasz további jelentős tranzitforgalmat vezet majd le. Mindezek együttesen azt eredményezhetik, hogy Komáromban és Révkomáromban számottevően csökken az utakon a balesetveszély és a károsanyag-kibocsátás.

Az új híd és a csatlakozó útszakaszok forgalomba helyezése 2020. június végére várható, de az átkelő hat pilléréből a szlovák oldali három már elkészült, a magyar oldalon az utolsót, a Duna közepén levőt március végére tervezték befejezni, a hídpályából pedig már 278 méter a helyén van. A 600 méter hosszú, legmagasabb pontján 94,5 méter magas, úgynevezett egypilonos, ferdekábeles hídon kétszer egy sávos szakasz vezet majd át.

A híd az egyes főutat köti majd össze a szlovák oldali 63. számú főúttal. A hídon kerékpárút, gyalogos járda, valamint a belterület közelsége miatt közvilágítás is lesz. Az egyedi szerkezet miatt a pilon és kábelek díszkivilágítást kapnak. A beruházáshoz tartozik egy-egy útcsatlakozás megépítése mindkét oldalon.

Magyarországon egy 1,3 kilométer hosszú út épül a 131-es számú főút Komárom déli elkerülőig. Ezen a szakaszon két körforgalom és két kisebb híd lesz, egyik az ipartelepi kerékpárút felett, a másik a Koppány vezér út felett. Ezenkívül két tengelysúly-mérő hely is épül a főpálya mindkét oldalán. A szlovák oldali útcsatlakozás hossza 646 méter hosszú, kétszer egy sávos kialakítású.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14