Fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani a közutakon és a temetők környékén Mindenszentek és Halottak napja idején, a rendőrség a polgárőrséggel közösen országszerte segíti a temetőkbe látogatók közlekedését.
Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője a budapesti Fiumei úti sírkertben tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy aki teheti, ne a hétvégén, hanem már hét közben látogasson ki a temetőbe, mert akkor várhatóan kevesebben lesznek, és kisebb lesz a forgalom a közutakon. A temetők környékén a rendőrök elsősorban a forgalmat segítik majd, de a szabálytalanul közlekedőkkel szemben is fellépnek. Az ezredes arra kérte az autósokat, figyeljenek oda a temetők környékén kialakított ideiglenes forgalmi rendre.

A rendőrség fokozott óvatosságra kéri az emlékezőket, és azt javasolja, lehetőség szerint úgy tervezzék a temetőlátogatást, hogy még sötétedés előtt hazaérjenek. Varga Balázs, az ORFK bűnmegelőzési osztályának kiemelt főreferense felhívta a figyelmet arra, hogy az őrizetlenül hagyott vagyontárgyak – kerékpárok, csomagok, táskák – „könnyű prédát” jelentenek. Arra kérte a temetőkbe látogatókat, hogy fokozottan figyeljenek az idős emberekre is, akik kevésbé képesek vigyázni értékeikre.
Arra figyelmeztetett, hogy a zsúfolt közlekedési eszközökön is fokozottan figyeljünk értékeinkre. Fontosnak nevezte továbbá, hogy ne hagyjunk az autó utasterében csomagot, iratot, azt rakjuk a csomagtartóba, ha kell, vigyük magunkkal. Kiemelte, hogy az őrizetlenül hagyott, üres lakások védelméről is gondoskodni kell.
A rendőrség civil ruhás nyomozói a temetők környékén látnak majd el szolgálatot.

Csonka Nándor, az Országos Polgárőr Szövetség sajtófőnöke arról számolt be, hogy a polgárőrség – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – fokozott szolgálatot tart a temetők környékén, ezekben a napokban több ezer polgárőr lesz szolgálatban országszerte. A rendőrség stratégiai partnereként elsősorban a temetők balesetmentes megközelítésére, a parkolók biztonságára és a látogatókra figyelnek majd.

Kárpáti Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgató-helyettese felidézte: 2016 májusában vették át a Fiumei úti sírkert és a Salgótarján utcai zsidó temető kezelését, és kiemelt feladatnak tartják a temetők biztonságának erősítését. Azt mondta, amióta az intézet üzemelteti a sírparkot, a szokásos temetői lopások, incidensek „szinte elképzelhetetlenek”. Szólt arról is, hogy a temetőkben folyamatos lesz a járőrözés, így reményeik szerint biztonságos körülmények között tudják leróni kegyeletüket a temetőbe kilátogatók. Hozzátette, a Fiumei úti temetőbe október 27-e és november 4-e között ingyenesen lehet gépjárművel behajtani.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
